Valamennyi frakció pozitívan fogadta az elektronikus aláírásról szóló indítványt. Az Országgyűlés főtitkára és főigazgatója azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg az alkalmazás lehetőségeit. Az e-szignó bevezetéséhez ugyanis először házszabályt kell módosítani, ehhez pedig a képviselők kétharmadának beleegyezése szükséges - mondta az ülés után Göndör István az MSZP-től. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hozzátette: reméli, hogy még ebben a ciklusban megvalósulhat az elektronikus aláírás bevezetése az Országgyűlésben.
A javaslatot gyakorlatilag egyszerre nyújtotta be Újhelyi István sz MSZP-től és Pettkó András az MDF-től. Pettkó az [origo]-nak elmondta: már két évvel ezelőtt is felmerült az ötlet, amikor valamennyi képviselő kapott laptopot az Országgyűléstől. Pettkó szerint a képviselők 70-80 százaléka rendszeresen használja gépét. Hozzátette ugyanakkor, hogy a házszabály módosításán túl bizonyos vitás kérdésekről is dönteni kell. Például pártja javaslata szerint az elektronikus aláírást első körben az kapná meg, aki kérné, viszont Pettkó szerint kérdéses, mi történik azokkal a javaslatokkal, amelyeket több képviselő terjeszt elő, viszont nincs mindenkinek elektronikus aláírása. Hozzátette: szerinte első körben a képviselők fele igényelne e-szignót.
Problémát jelenthet az is, hogy jelenleg egy-egy elektronikus aláírás elkészítése 40-70 ezer forintba kerül, ám Pettkó szerint tömeges igénylés esetén az előállítás költsége csökkenhet.
Pettkó azt követően vetette fel az elektronikus aláírás bevezetését, hogy kiderült: a Fidesznél és az MSZP-nél is előfordult, hogy a távol lévő képviselő helyett más írta alá a beterjesztett irományt. Legutóbb például egy fideszes indítványról derült ki, hogy a távollévő képviselők helyett - akik egyetértettek a javaslattal - az idő rövidsége miatt a frakció illetékes szakmai kabinetjének szakértője írta alá a dokumentumot. A Fidesz hétfőn közölte, hogy bár ez a gyakorlat más frakcióknál is, fegyelmi eljárást indítottak a vétkes munkatárs ellen.