Per és vizsgálat is indul az érettségi miatt

Vágólapra másolva!
Bírósághoz fordul a Fidesz az érettségivel és a felvételivel összefüggő adatok eltitkolása miatt. Az ellenzék szerint a minisztérium a szülők kérése ellenére titkolja, hogy hány korábban érettségizett, idén emelt szintű vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi, főiskolai szakra. A minisztérium szerint a kért adatok nyilvánosak. Eközben a miniszterelnök szerdán felkérte a Központi Ellenőrzési Hivatalt, hogy egy hónapon belül vizsgálja meg, igényel-e valamilyen korrekciót az érettségi vizsgák előkészítése, illetve lebonyolítása.
Vágólapra másolva!

Bírósághoz fordul a Fidesz az érettségivel és a felvételivel összefüggő adatok eltitkolása miatt - jelentette be Sió László és Pánczél Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon.

Pánczél Károly azt mondta: a minisztérium a szülők kérése ellenére titkolja, hogy hány korábban érettségizett, idén emelt szintű vizsgát tevő diák felvételizik egy-egy egyetemi, főiskolai szakra. Szerinte ezt a listát Magyar Bálint miniszter azért nem hozza nyilvánosságra, mert könnyen kiderülhetne, hogy egyes szakokra csak irreálisan magas, 140 pont feletti eredménnyel lehet bejutni, pedig az adatok ismeretében a felvételizőknek még lenne lehetőségük jelentkezésük módosítására.

Az Oktatási Minisztérium (OM) reagálásában felidézte, hogy a Városmajori Szülői Szervezet levelére válaszul az OM május 25-én közölte: azok az adatok, amelyeket a jelentkezőkkel kapcsolatban kérnek, megtalálhatóak az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda honlapján (www.felvi.hu).

A www.felvi.hu oldalon szakonkénti lebontásban megtalálható, hogy 2005-ben mennyi az adott szakra leadott jelentkezések száma, ebből mennyien fejezik be középiskolai tanulmányukat az idén és mennyien jelentkeztek az adott szakra az első helyen. A tárca Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsmannal egyetértve a felvételi döntést követően nyilvánosságra hozza, hogyan alakult a felvettek között a régen és újonnan érettségizők aránya - áll az OM közleményében.

Némethi Gábor, a petíció egyik aláírója szerdán közölte: az általuk kért adatok - elsősorban az adott szakokra jelentkező azon korábban érettségizettek száma, akik emelt szintű érettségi(ke)t tettek - nincsenek fent nyilvános elérésű internetes oldalon - ezért kérték őket a minisztériumtól.

"Örömmel vesszük a régi-új arány nyilvánosságra hozatalát, bár fontos, hogy ne a döntést követően, hanem azzal egyidejűleg történjék" - közölte, hozzátéve: változatlanul kérik azt, hogy a felvételi ponthatár, valamint az idén és korábban érettségizett felvettek száma mellett és azzal egyidejűleg hozzák nyilvánosságra azon korábban érettségizett és az adott szakra felvételt nyert diákok létszámát, akik úgy érték el a felvételi ponthatárt, hogy korábbi érettségi eredményük beszámításával és az idei emelt szintű érettségin való részvétellel szerezték meg pontjaikat.

Eközben kiderült az is, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte a Központi Ellenőrzési Hivatalt, hogy egy hónapon belül folytasson le vizsgálatot annak tisztázása érdekében, igényel-e valamilyen korrekciót az érettségi vizsgák előkészítése, illetve lebonyolítása - jelentette be László Boglár a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Természetesen, ha a KEHI megállapítása az, hogy korrekcióra van szükség, akkor a kormány ehhez fogja tartani magát - fűzte hozzá a kormányszóvivő.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!