Ismét gyanúsítotti kihallgatások voltak a tavalyi törökbálinti robbanás ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon - közölte pénteken a rendőrség. Sovák Csaba, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese elmondta, hogy a Pyro-Technik Kft. ügyvezetőjét, műszaki és üzemeltetési igazgatóját robbanóanyaggal visszaélés bűntette és több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetése vétsége miatt gyanúsítja a rendőrség, és kihallgatásuk pénteken megtörtént. A Pyro-Technik Balaton Kft. ügyvezetőjét robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Tavaly augusztus 5-én robbanás történt a törökbálinti volt Mechanikai Művek területén lévő pirotechnikai raktárban. A sorozatos robbanások következtében a Pyro-technik Kft. három munkatársa életét vesztette. Az eddigi vizsgálatok alapján a gyanú szerint a Pyro-Technik Kft. törökbálinti telephelyén nagy mennyiségű fekete lőport tároltak, engedély nélkül - hívta fel rá a figyelmet az alezredes.
A most pénteki kihallgatáson a védők újabb indítványt nyújtottak be. Ennek tisztázása, megalapozottságának vizsgálata a további nyomozás során lehetséges. Részletekről egyelőre nem kívánt tájékoztatást adni a rendőrség.