Pecsételőnek sem veszik fel az értelmi sérülteket

Az értelmi fogyatékosok társadalmi elkülönülése jelenleg szinte törvényszerű - állapította meg egy európai felmérés. Magyarországon még az enyhén értelmi sérülteket is inkább speciális iskolában oktatják és a későbbi munkahelyen sem egészségesekkel dolgoznak együtt. Már, ha egyáltalán van munkájuk.

"Száz darab 20x28-as festék-lehúzórácsot kellett felcímkéznem. Emlékszem, tíz perc alatt megcsináltam és amikor szóltam, hogy elfogyott, nagyon meg voltak lepődve" - idézte fel az [origo]-nak az első munkanapját a 26 éves Márton Viktória, aki már közel két éve kódozóként dolgozik egy országos festőszerszám-nagykereskedés budapesti raktárában. Viktória enyhén értelmi fogyatékos. Csak az első két osztályt végezhette "rendes" iskolában, utána átkerült a "kisegítőbe". Eredetileg kézi szövést tanult egy speciális szakiskolában, de ebben a szakmában esélye sem volt elhelyezkedni. Ezért ugyanott elvégezte az boltieladóit is, gondolta, elmegy árut feltölteni valamelyik nyugati multihoz. De állítása szerint, ahogy megtudták, értelmi sérült, még azt is letagadták, hogy van üresedés a szupermarketben.

"Korábban jártam a posta járműtelepén próbamunkán: kétféle bélyegzővel kellett 1500 darab borítékot lepecsételnem. Azt mondták, elégedettek, mégsem hívtak többször" - mesélte mosolyogva a hányattatásait. A mostani munkahelyén hamar betanult, ma már ő a másik három - szintén értelmi fogyatékos - kódozó "főnöke".

"Az elején kellett egy kis türelem és az is előfordult, hogy a többiek cikizték. De ezek a munkatársak azóta már nincsenek itt és Viki is beleszokott és magabiztossá vált. Én pedig ugyanúgy kezelem, mint a többieket. Ha ügyes volt, megdicsérem, ha valamit elrontott, szóvá teszem" - mondta az [origo]-nak Répás Zsolt raktárvezető, aki szerint Viktória szorgalmas és általában mindent pontosan elvégez, amire megkéri. "Sokkal jobb, mint egész nap otthon lenni" - mondja a lány, hozzátéve, a hobbija a szőnyegtervezés, ezért örül, hogy van pénze anyagra.

Védett munkahely

A kódozó lány esete egyelőre inkább üdítő kivétel Magyarországon: sorstársai közül eddig alig kétszázan találtak állást a nyílt munkaerőpiacon. A 2001-es népszámlálási adatok szerint idehaza 57 ezer értelmi fogyatékos ember él. Sok közülük súlyos-halmozott sérült, állandó felügyeletre szorul. De az enyhén vagy közepesen sérültek élete is döntően az egészségesekétől elzártan zajlik. Az értelmi fogyatékosok majdnem negyven százaléka bentlakásos intézetben tölti napjait. Normál iskolába, a harmincötezer beiskolázott tanuló közül kevesebb, mint tíz százalék jár. Felnőtt korban, mindössze csak négyezren dolgoznak. Legtöbben az egészséges emberektől külön, speciális foglalkoztatóban, úgynevezett védett munkahelyen.

A budapesti Nyílt Társadalom Intézet (Open Society Institut, OSI) emberjogi programjának (EUMAP) legfrissebb - 2002-2003-as adatokon alapuló - jelentése 14 európai országban vizsgálta meg az értelmi fogyatékosok lehetőségeit az oktatás és a munkavállalás területén. A felmérés abból indult ki, hogy az értelmi sérülteknek Európa-szerte súlyos előítéletekkel kell megküzdeniük, és az oktatáshoz, a munkavállaláshoz való egyenlő jogok biztosításának döntő jelentősége lenne társadalmi beilleszkedésükben. A 2002-2003-ban lefolytatott magyarországi adatfelvétel bebizonyította: az értelmi fogyatékosok idehaza is csak nagyon korlátozott mértékben juthatnak hozzá integrált oktatáshoz és bármiféle munkalehetőséghez.

Hosszan tartó állapot

"Minden értelmi sérültet integrálni kell, akinek az egészségi állapota ezt lehetővé teszi, vagyis integrálható" - mondta ki a vezérelvet Kővágó Emese, a felmérés magyarországi koordinátora az országjelentés sajtóbemutatóján. Ezért különösen fontos, hogy a fogyatékosság mértékét diagnosztizáló eljárások minél megbízhatóbban működjenek. Jelenleg az eljárás nem egységes szabvány vagy alkalmazott módszertan szerint folyik, a vizsgálatok nem eléggé körültekintőek a valós képességek megállapításához és a döntés rendszeres felülvizsgálata se megoldott. A rendszer problémája nemcsak az, hogy tévedhet, hanem hogy hosszabb időre konzervál egy döntést, ami társadalmi diszkriminációt eredményez.