Egy idős férfi halt meg a HÉV-tűzben

Vágólapra másolva!
Azonosította a rendőrség annak a férfinak a holttestét, aki vasárnap este egy kigyulladt HÉV-szerelvényben vesztette életét. Egyelőre nem lehet tudni, mi miatt kapott lángra a jármű a XVI. kerületben, a rendőrség vizsgálatot indított.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Szinte teljesen kiégett egy HÉV szerelvény a XVI. kerületben a Veres Péter és Imre utca kereszteződésénél vasárnap este. A járműben egy elszenesedett holttestet találtak. A halottat boncolás segítségével azonosították: az áldozat egy 66 éves budapesti férfi volt - közölte hétfőn a rendőrség.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüzet a szerelvény vezetője észlelte a visszapillantó tükörből, majd leállította a vonatot és megpróbálta eloltani a lángokat, sikertelenül. A helyszínre érkező tűzoltók öt habosított oltóval fékezték meg a tüzet, amelynek oka egyelőre ismeretlen.

A rendőrség - mivel a szándékosság esete sem zárható ki - közigazgatási eljárás keretében megkezdte a tűz keletkezési okának, valamint az események feltárásának vizsgálatát. A vizsgálat a tűzoltóság és igazságügyi szakértő bevonásával jelenleg is folyik. Az elsődleges szakértői szemle mindezidáig nem állapított meg műszaki hibára utaló jelet - közölte a BKV Rt. A vizsgálat eredményének ismeretéig a cég a jármű hozzáférését kizárólag a vizsgálatban résztvevők számára tudja biztosítani. A vezérigazgató a vizsgálat eredménye alapján tesz feljelentést.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!