Kábítószercsempészt fogtak Rajkánál

Vágólapra másolva!
Mintegy 15 kilogramm kábítószer-készítményekhez használatos anyagokat találtak a határőrök egy kilépésre váró kisbuszban szombaton a rajkai határátkelőnél, az anyagról a gyorsteszt alapján először azt hitték, hogy kokain
Vágólapra másolva!

Nem kokaint, hanem kábítószer-készítményekhez használatos anyagokat tartalmazott az a 15 kilogrammos szállítmány, amelyet egy kilépésre váró magyar rendszámú kisbuszban találtak a határőrök szombat reggel a rajkai határátkelőnél - közölte a vegyész szakértői vizsgálat megállapítását a Győri Határőr Igazgatóság sajtóreferense.

A vizsgálat rácáfolt a reggeli gyorstesztre, amely szerint kokaint rejtettek el a jármű hátsó ülése alatt a benzintank és az ülés között kialakított tároló helyen - közölte a Ilauszkiné Pokornyi Katalin főhadnagy.

Miután a kábítószer-kereső kutya szagot fogott, többórás munkával "bontották szét" a kocsit - mondta a főhadnagy.A kábítószert a rejtekhely feltárásakor tíz kilogrammra becsülték, a pontos mérés azonban ennél nagyobb mennyiséget, 15 kilogrammot állapított meg - tette hozzá. A sajtóreferens közlése szerint a jármű magyar vezetőjét a határőrség előállította, és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!