Életfogytiglanit kapott a baltás gyilkos

Vágólapra másolva!
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az azerbajdzsáni katonatisztet, aki két éve baltával megölte örmény kollégiumi társát. A férfi legkorábban 30 év múlva szabadulhat.
Vágólapra másolva!

"Amikor az arcomba röhögtek, akkor döntöttem el, hogy levágom a fejüket, mert az azerieket is így ölik meg az örmények. Folyamatosan nőtt bennem a gyűlölet" - mondta a kihallgatás során a 27 éves Ramil Safrov Sahib, akit csütörtökön ítéltek életfogytig tartó börtönbüntetésre a Fővárosi Bíróságon.

Az azerbajdzsáni fiatalember 2004 februárjában baltával gyilkolta meg örmény áldozatát Budapesten a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában. Sahibot előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és emberölés előkészülete büntettében találta bűnösnek a bíróság.

Vaskúti András bíró az ítélet kihirdetésekor közölte, hogy a férfit az életfogytiglani büntetés mellett 10 évre kitiltotta Magyarország területéről. Legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadlábra. A bíró az indoklás elején közölte, hogy a vádlott tette elkövetésekor nem volt elmebeteg vagy gyengeelméjű, képes volt felismerni cselekménye veszélyességét.

A bíró az ítélet indoklásában súlyosbító körülménynek tekintette azt, hogy a vádlott orvul követte el a cselekményt, alvó, védekezésre képtelen áldozatával szemben. Enyhítő körülményként vették ugyanakkor figyelembe büntetlen előéletét, és azt hogy külföldi állampolgár, mivel így nehezebb a börtöntűrő képessége. Az ítélet ellen a védő enyhítésért fellebbezett, a pert másodfokon a fővárosi ítélőtábla tárgyalja majd. A vádlott előzetes letartóztatásban marad.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!