Az öt éve húzódó ciánperben hétfőn, közbenső ítéletet hirdetve a Fővárosi Bíróság kimondta, hogy a nagybányai aranybányát működtető Transgold SA-t terheli felelősség a tiszai cián-katasztrófáért.
Az elsőfokú ítélet megszületése előtt a bíróságnak előbb azt kellett megállapítania, hogy van-e jogalapja a kártérítési követelésnek. A hétfői ítéletében a bíróság ezt mondta ki. Csak azután foglalkozik majd azzal, hogy jogos-e a magyar állam 28,5 milliárd forintos kártérítési követelése.
A magyar állam azért indított pert az ausztrál tulajdonú Transgold ellen, mert 2000-ben átszakadt a bánya egyik ciános elegyet tartalmazó tározója. A ciános vegyületet előbb a Szamosba, majd pedig a Tiszába ömlött. A környezetvédelmi katasztrófa során több ezer tonna hal pusztult el. Halászok, vendéglősök ezrei pedig megélhetés nélkül maradtak.
A Fővárosi Bíróság hétfőn hozott egy részítéletet is, eszerint a jelenleg felszámolási eljárás alatt álló cég biztonsági intézkedéseket köteles végrehajtani az üzemnél. Az előírt intézkedések között töltésmagasítás, az ellenőrzések sűrítése és a zagytározók méretének maximalizálása szerepel. A bíróság tavalyi ideiglenes intézkedésével pedig 15 százalékosra korlátozta a cég kapacitását, ezzel is csökkentve a kockázatokat.
Ian Hudrea, a Transgold SA korábbi elnöke elmondta: a közbenső ítélet ellen fellebbeznek, a részítéletet pedig annak műszaki alkalmazhatatlansága miatt nem hajtják végre. Ian Hudrea egyoldalúnak nevezte a bíró döntéseit. Nehezményezte, hogy bizonyítékaik egy részét a tárgyalások során nem tudták bemutatni. Továbbra is fenntartotta azt a véleményét, hogy a 2000-ben történt gátszakadásért a szélsőséges időjárás a felelős.
Szecskay András, a felperes magyar állam jogi képviselője sikerként értékelte, hogy a bíróság a magyar kereseti kérelmet maradéktalanul teljesítette. Az ügyvéd ugyanakkor sérelmezte, hogy a román fél szerinte továbbra is húzza időt, és akadályozza az eljárás menetét. Utalt arra, hogy a Transgold vasárnap éjféli hatállyal megszüntette magyarországi ügyvédje megbízását, lassítva ezzel az ügymenetet. A román fordítás és egyéb adminisztrációk miatt, nem a belföldön szokásos 3 nap, hanem hónapok alatt veheti majd át a cég az ítéletet.
A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán az [origo]-nak elmondták: a hétfői ítélettel lezárult a per első szakasza, az első fokú ítéletig már csak azt tárgyalja a bíróság, hogy mekkora kártérítés illeti meg a magyar államot. Ha a cég fellebbez a döntés ellen, akkor másodfokon valószínűleg már csak a kártérítés összegét tárgyalják újra, annak jogosságát feltehetően nem.