Gyurcsány Ferenc megígérte, hogy a kormányprogram nem a konkrét terveket sorolja fel, és ez jól látszik a dokumentum bevezetőjéből. A korábban már elhangzott ígéretek megerősítése és patetikus megfogalmazás jellemzi az első pár oldalt, amelyet egyébként maga a kijelölt miniszterelnök írt, és saját bevallása szerint eléggé megszenvedett vele.
"Nem várunk tovább" - ezt ismételgeti többször, amikor a tervezett reformok irányairól ír. Mint fogalmaz, a változást az államon és a politikusokon kell kezdeni, hogy az "állam ne akadályozó terhe, hanem segítő partnere legyen életünknek". "Ahelyett, hogy az állam és a politikusok példát mutatnának alkalmazkodásban, fejlődésben, csak kullognak az emberek után, és ezzel sokat vesztettek hitelükből, hitelességükből" - jegyzi meg Gyurcsány, aki szerint nincs szükség új rendszerváltásra, de új reformkorra igen. Erre rímel a bevezető címe is: "Haza és haladás".
Hatékonyabb államot, igazságosabb és korszerűbb egészségügyet és oktatást ígér, ahogy azt tette a választási kampányban és a koalíciós egyeztetések során is. Azt már nem emeli ki a bevezetőben, hogy ezek a reformok várhatóan fájdalmas lépéseket jelentenek több társadalmi csoportnak: felmerült például a felsőoktatásban a tandíj egy formájának, az utólagos képzési hozzájárulásnak a bevezetése, a közoktatásban pedig a tanárok kötelező óraszámának emelése, ami várhatóan elbocsátásokhoz vezetne.
Egyetlen új elem talán a bevezetőben, hogy Gyurcsány önkritikát gyakorol a súlyos költségvetési helyzet miatt, igaz, a felelősséget részben az Orbán-kormányra is hárítja.
"Függetlenül attól, hogy a fenntartható növekedés egyensúlyi pályájáról történő letérés 2000-2001-ben kezdődött, nem kétséges, hogy a nagyobb felelősség a 2002-2006 közötti kormányokat terheli" - fogalmaz Gyurcsány, és megerősíti, hogy a ciklus közepére teljesíteni akarják az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti feltételeket. "Ehhez rövid távon az állam kiadásainak jelentős csökkentésére, bevételeinek pedig érdemi növelésére van szükség" - teszi hozzá. A kormányprogramot kedden nyújtották be a parlamentnek, de a képviselők csak a jövő héten, a június 8-9-i ülésen vitatják meg. A következő oldalakon részleteiben is megismerheti a dokumentum tartalmát.