Új vezetőt keres a Fiatal Baloldal

Vágólapra másolva!
Lemondott tisztségéről a Fiatal Baloldal (FIB) elnöke, az április elején súlyos közlekedési balesetet szenvedett Komássy Ákos. A szervezet július 8-án soron kívüli tisztújító kongresszust tart.
Vágólapra másolva!

"Nem akartam támadási felületet biztosítani senki számára. S nem akartam, hogy a baleset az önkormányzati kampány során plusz teher legyen a Fiatal Baloldal vállán" - indokolta a FIB június 4-i választmányi ülésén bejelentett döntését Komássy Ákos a szervezet honlapján olvasható interjúban. A távozó elnök április 4-én egy debreceni kampányeseményről visszafelé az M3-as autópályán szenvedett súlyos balesetet, utastársa életét vesztette.

"Az idei nyár különösen fontos lesz a FIB életében. Ezért akartam biztosítani, hogy mielőbb felállhasson az új csapat. Fontos, hogy a szervezet egységes és erős legyen az önkormányzati kampányra" - magyarázta az interjúban Komássy, aki továbbra is a szervezet tagja marad, de - mint nyilatkozta - nincsenek politikai ambíciói a FIB-ben.

H. Nagy László, a szervezet alelnöke csütörtökön bejelentette az MTI-nek, hogy a szervezet július 8-án soron kívüli tisztújító kongresszust tart, ahol elnököt, alelnököket, elnökségi tagokat, a választmány elnökét, az etikai bizottság elnökét választják majd meg. Közölte azt is, hogy az elnökség május 29-én Bródi Gábort bízta meg az ügyvezetői feladatok ellátásával a kongresszusig.

Jánosi Zoltán, a szervezet másik alelnöke, a jelölőbizottság vezetője elmondta: a jelöléseket jövő héten szerdáig várják. Az MTI nevük elhallgatását kérő FIB-tagoktól úgy tudja, hogy az elnöki posztra eddig két jelölt van: Bródi Gábor, a FIB ügyvezetője és Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője, a FIB korábbi választmányi elnöke.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!