Vége a madárinfluenzás korlátozásoknak

Vágólapra másolva!
Megszüntették augusztus utolsó napjával a madárinfluenza miatti védőintézkedéseket, amelyek során korábban közel egymillió háziszárnyast öltek le.
Vágólapra másolva!

A magyar állategészségügyi hatóság megszüntetett minden, a madárinfluenzával kapcsolatos korlátozó intézkedést Magyarországon augusztus 31-jével - jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

A főállatorvos közölte, Magyarországon háziszárnyasokban nincs madárinfluenza vírusa, arról pedig nincs tudomása a hatóságnak, hogy a vadmadarakban jelen lenne. Ezért a korlátozásokat az állategészségügyi hatóság feloldotta.

A madárinfluenza a magyar baromfitartóknak összesen, mintegy 20 milliárd forint kárt okozott, amelyből 13-14 milliárd az árveszteség - közölte Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. Augusztus elejei adatok szerint a kényszerintézkedések során közel egymillió szárnyast öltek le a hatóságok.

Magyarországon először februárban jelent meg a madárinfluenza hattyúkban. Akkor védőintézkedéseket rendeltek el, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését a háziszárnyasokra. Június elején azonban ezekben az állatokban is megjelent a madárinfluenza. Ezt követően rendelték el a tömeges irtást.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!