Menesztik Gyurcsányt a kormánypártok

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség talán az egész magyarság nevében mondhatja: jobb, hogy a kormánypártok később hozták meg ezt a kényszerű döntést, mintha még ma is Gyurcsány Ferenc ígéreteit nyögné az ország" - éled bele magad a helyzetbe, hogy mit mondanál, ha kiderülne, hogy az MSZP és az SZDSZ az ellenzék nyomásának engedve menesztené Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.

Lelki szemeid előtt omlik össze az ellenfél tábora, anélkül, hogy a kisujjadat mozdítanod kellene. Csendben figyelheted, hogyan csúszik ki a talaj az MSZP és az SZDSZ talpa alól végleg és készülhetsz a hatalom átvételére vagy épp a baloldali pártok teljes megsemmisítésére. Szerencséd volt, további küzdelem nélkül hullott öledbe a teljes győzelem.

Ezzel a politikai túlélésért folyó játszmát megnyerted, akkor is, ha csak Gyurcsány megy, de a csomagja marad. Így két legyet ütsz egy csapásra: nem csak legnagyobb ellenfeledtől szabadulsz meg, de lehetőséged lesz arra is, hogy állandó támadás alatt tartsd a kormánypártokat a megszorítások miatt. Nyugodtan készülhetsz a 2010-es választásokra - mosolyodsz el a gondolatra.

(Ez a cikk az [origo] politikai szerepjátékának része, amelynek lényege, hogy eljátszik a különböző lehetőségek gondolatával. A játék kezdőoldalára ide kattintva juthat el.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!