Betrükközni sem tudják a színes bőrű albérlőket

Az albérletet kereső színes bőrű menekültek többségét már a telefonos érdeklődés során elhajtják a lakástulajdonosok, mert attól tartanak, hogy a külföldiek koszosak és megbízhatatlanok. Arra is akad példa, hogy az illető eljut ugyan az albérlet küszöbéig, tovább viszont nem engedik a megriadt tulajdonosok. Két afrikai származású megszólalónk egyike naphosszat kóborol éhesen a városban, és inkább elmenne innen, másikuk egy elegáns fővárosi szálloda alkalmazottja és a jövőjét is itt tervezi.

"Hajléktalan vagyok, csak pár napja van hol aludnom" - mondta az [origo]-nak nyilatkozó szomáliai fiatalember, aki menekültként él Magyarországon. Az angolul jól beszélő, név nélkül nyilatkozó férfi szerint menekültként annyira kevés segélyt kap az államtól, hogy nemhogy albérletre, még ennivalóra is alig van pénze. "Éhesen gyalogolok egész nap, buszjegyre nincs pénzem" - mondta.

Szállást néhány napja talált az Oltalom Karitatív Egyesületnél, munkát viszont szinte lehetetlen úgy kapnia, hogy nem beszél magyarul. "Tudok magyarul kicsi-kicsi, akkor kösz, nem-nem" - mondta magyarul a munkaadók hozzáállását illusztrálva. Az álláskeresést még nem adta fel, weboldalak készítésével szeretne foglalkozni (Angliában szerzett ilyen képesítést), de egyelőre minden cégnél elutasították. Szerinte nem csak azzal van baj, hogy nem beszél magyarul - bár elismeri, hogy a nyelvtudás hiánya a fő probléma -, hanem úgy látja, hogy a magyarok nagyon elutasítóak az idegenekkel: "ez egy rasszista ország, amint tudok, elmegyek innen" - mondta a színes bőrű férfi.

Az itt élő színes bőrűek lakáskeresési problémáira a Menedék Egyesület elnöke, Nemes János hívta fel nemrég a figyelmet a Népszabadságban megjelent írásában. Az egyesület szociális munkásainak tapasztalatai szerint tíz színes bőrű albérletet kereső közül hetet a telefonos érdeklődés után azonnal elküldenek. A többség különféle indokokat talál ki, "de van, aki kerek-perec odaveti: fekete nem kell!" - írta Nemes János a napilapban megjelent cikkében.

"Nem érdemes trükközni, már az előzetes telefonos érdeklődés során meg kell mondani, hogy a majdani lakó fekete bőrű lesz" - mondta az [origo]-nak Zatykó Judit, a Menedék Egyesület munkatársa, aki szociális munkásként segít az egyesülethez forduló menekülteknek albérletet keresni. Nem akarnak ugyanis úgy járni, mint ahogyan az egyik itt élő menekült barátnője, aki már azt hitte, hogy sikerült albérletet találni barátjának. Egészen addig jól is mentek a dolgok, amíg ki nem derült, hogy az albérlet nem a lánynak kellene. Amikor a lakás tulajdonosa először meglátta majdani lakóját, az afrikai fiút, nem volt hajlandó beengedni a lakásba.

A szociális munkások nem csak az újságokban megjelent hirdetéseket böngészik, hanem személyes ismeretségi körüket is bevetik, hogy lakást találjanak a menekülteknek. Tapasztalataik szerint a lakástulajdonosok közül általában a fiatal lányok a legnyitottabbak arra, hogy külföldinek adják ki a lakásukat. Átlagosan egy hónap kell ahhoz, hogy lakást találjanak, de vannak olyan menekültek is, akiknek már hosszú idő óta hiába keresnek lakást. "Amikor találunk egy lakást, azt meg szoktuk ünnepelni" - mondta a Menedék munkatársa.

A külföldi bérlőtől többnyire azért tartanak a lakástulajdonosok, mert attól félnek, hogy ha az illető nem fizeti ki a lakbért, vagy szó nélkül eltűnik a lakásból, akkor soha nem jutnak a pénzükhöz. Vannak olyan lakástulajdonosok is, akiket az riaszt el, hogy a lakás kiadásáról szerződést kellene írniuk - a menekülteknek ugyanis be kell mutatniuk a bérleti szerződést a bevándorlási hivatalban, hogy a lakhatási költségeikhez támogatást kapjanak. Sokan pedig egyszerűen az ismeretlentől tartanak, azt gondolják, hogy a külföldiek mások, például arra hivatkoznak, hogy biztosan koszosak.

Az albérletet hiába kereső menekültek ideiglenesen az Oltalom Karitatív Egyesületnél húzhatják meg magukat. Az elsősorban hajléktalanok segítéséről ismert egyesület 25 fő elhelyezésére alkalmas menekültszállót üzemeltet, amit általában 15-20 fő vesz igénybe. 25 ember nem is nagyon férne el, akkor túlzsúfolt lenne a szálló - mondta az egyesület munkatársa, Rákosi András. Ezen a szállón a menekültek az első időszakban ingyenesen szállhatnak meg, később pedig megegyezés szerint fizetnek.

A lakásszerzéshez hasonlóan a munkavállalás is sok nehézséget okoz az itt élő külföldieknek. Tapasztalatok szerint a hipermarket hálózatoknál, az összeszereléssel foglalkozó multinacionális cégeknél próbálkozhatnak legjobb eséllyel. Bizonyos éttermek és szállodák is szívesen alkalmaznak külföldieket, néha még a magyar nyelv ismeretének hiánya sem akadály.

Ezek közé tartozik a New York palotában működő Boscolo luxusszálloda is - a nemrégiben megnyitott hotel előtt sokaknak feltűnt, hogy a vendégek fogadására alkalmazott munkatársaik közül többen is színes bőrűek. "Az olasz tulajdonos kívánsága volt, hogy minél változatosabb kulturális hátterű alkalmazottaink legyenek" - mondta az [origo]-nak Sánta Endre, a recepció vezetője. A magyar nyelv ismerete nem feltétel minden munkatársnál, csak mindig kell lennie legalább egy olyan embernek a recepción, aki beszél magyarul.

A szálloda nigériai származású "doorman"-je nyilatkozott az [origo]-nak, ő egyike azoknak, akik az érkező vendégeket fogadják. A fiatalember felesége magyar, ez jelentősen megkönnyítette a beilleszkedését, de idegenellenességgel ő is többször szembesült már. "Általában nagyon néznek, vagy épp az ellenkezője: gyorsan elfordulnak" - mondta a név nélkül nyilatkozó férfi azzal kapcsolatban, hogy színes bőrűként milyen reakciókkal találkozik Magyarországon. A fiatalember egyelőre csak tanul magyarul, a munkája során elsősorban az angol nyelvet használja. A magyarokkal kapcsolatban vegyesek a benyomásai: sokan barátságtalanul viselkednek vele, de azért vannak jó tapasztalatai is. Úgy látja, hogy a magyarok egyre inkább elanyagiasodnak és ezt érzékeltetik a külföldiekkel is: "ha nincs autód, egy nulla vagy" - szerinte ez jellemző Magyarországon, mindezek ellenére jól érzi itt magát és itt tervezi a jövőjét is.

Tiefenthaler Eszter