Korrupcióval gyanúsítja a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség egy-egy közalkalmazottját, egy multicég munkatársát, és két debreceni vállalkozás vezetőjét is a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - írja a Népszabadság.
A lap szerint a 2004-ben indult nyomozás azt követően kezdődött, hogy a katonai titkosszolgálatok felfigyeltek a két közalkalmazottra, akik rendszeresen találkoztak a multicég képviselőjével. A két közalkalmazott olyan információkkal látta el ezeken a találkozókon a cég vezető munkatársát, amelyek segítségével a cég könnyen megnyerhette a HM és a honvédség laktanyafelújításokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázatait.
Az ügyletekbe színleg két debreceni vállalkozót is bevontak, akik némi részesedés ellenében azt a látszatot keltették, hogy a multinacionális cég által elnyert munkák egy részét ténylegesen ők végezték el.
A rendőrség által meg nem nevezett vég alkalmazottja részben háztartási cikkekkel és telefonokkal fizette ki a közalkalmazottakat (egyikük lakásában teljes egészében a cég szerelte fel a konyhát), akik emellé még a beruházások nettó értékének meghatározott részét kérték. Az NNI valamennyi gyanúsítottal szemben vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészségre - derül ki a Népszabadság íríásából.