Nőtt a külterületi tűzesetek száma a szél és az elmúlt napok szárazsága miatt. Több megyében, köztük Borsod-Abaúj-Zemplénben, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is avartüzek keletkeztek szombaton. Száz hektáros területen csaptak fel a lángok Jászboldogháza külterületén, a tüzet harminc tűzoltónak sikerült megfékeznie.
Avartűz volt a Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati részén is, itt a tűzoltók még este is dolgoztak a lángok megfékezésén. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Laczkó Zoltán elmondta: a nap folyamán eddig huszonkét kisebb-nagyobb kiterjedésű, döntően avartüzet kellett eloltaniuk a megyében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon is csaknem száz hektáron égett az aljnövényzet, Mezőnagymihályon pedig kétezer szalmabála kapott lángra, a tüzet mindkét helyen sikerült eloltani. Sajóbábonyban egy használaton kívüli vegyi üzem épületében keletkezett tűz, itt műanyag, fa, papír és egyéb kommunális hulladék égett, majd a lángok a közeli erdős területre is átterjedtek. Dobson Tibor, az Országos katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy az üzemhez a vegyi csoportot is riasztottak, de a lakosságra káros vegyi anyagokat nem mutattak ki, a tüzet végül sikerült eloltani.
Fejér megyében Aba-Bodakajtor és Csősz között kigyulladt a rét, az erős szélben a lángok átterjedtek az erdőre, valamint a nádasra, míg az Iszka-hegyen 20-25 hektáron bozótos kapott lángra.