Megváltozik a hallgatói juttatások rendszere szeptembertől. Erről írtak alá nyilatkozatot kedden a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői, többek között a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási miniszter jelenlétében.
Az egyetemeknek az államtól kapott fejenkénti 116 500 Ft-os hallgatói normatíva ötvenkilenc százalékát a tanulmányi ösztöndíjra, harmincöt-negyven százalékát szociális támogatásra kell majd fordítaniuk. Nemcsak az államtól kapott összeget, hanem a tandíj egy részét is a jól tanuló hallgatóknak kell majd visszaadni. Erre a tandíj legalább egyharmadát, maximum felét kell áldozni. A juttatások mellett megvonásokra is lehet számítani, ugyanis azok a hallgatók, akik rosszul tanulnak, állami finanszírozásból átkerülhetnek a költségtérítéses képzésbe.
A szociális támogatás részeként - úgy, mint eddig - a hallgatók kaphatnak lakhatási, tankönyv- és jegyzettámogatást. A szociális támogatásból a doktorandusz hallgatók is részesülhetnek majd. Megváltoztatták a diákhitel összegét is, ami 30-ról 40 ezer forintra emelkedett.
A minisztérium által kiadott közlemény szerint a szabályozás célja az, hogy mindenki tudja már a felvételi előtt, milyen juttatásokra számíthat. A tárca szerint több pénzt kapnak majd az egyetemek, így nagyobb támogatás jut a szociálisan hátrányos helyzetű és a jól tanuló hallgatóknak is. Szándékaik szerint az új rendszer jobban ösztönzi majd a hallgatók tanulási kedvét.
Gyurcsány Ferenc szerint sikerült megállapodni a hallgatói juttatások olyan szétosztásáról, amely elsősorban és alapvetően szociális és teljesítményszempontokat követ. Hozzátette, az új rendszernek köszönhetően a következő tanévtől azok a hallgatók, akik nehéz sorsúak és jól tanulnak, jobban járnak, mint az ideiben. Az egyetemeknek április 30-ig kell saját szabályzatukat kidolgozni az intézmény juttatási rendszerének konkrét feltételeiről. A szabályozás részleteivel kapcsolatban szerdán tart sajtótájékoztatót a minisztérium.
MTI/[origo]