Homályosak a magyar segélyprogramok

Első alkalommal tekintették át Magyarország nemzetközi segélyezési gyakorlatát a civilek. Legalábbis megpróbálták. A kutatást végző Hand Szövetség a magyar segélyezésről készült tanulmány bemutatóján elsősorban az elkészítés nehézségeit emelte ki: nehezen hozzáférhető és egymásnak gyakran ellentmondó adatokkal küzdöttek a kutatók, aminek következtében nem sikerült teljesen tiszta képet kapni a segélyezésre fordított adóforintok elköltésének módjáról.

Elkészült az első jelentés Magyarország segélyezési gyakorlatáról, arról, hogy az ország miképpen működik közre a nemzetközi segélyezésben, és hogy hogyan költi el a segélyezésre szánt adóforintokat. A készítők - a HAND szövetség, illetve Kiss Judit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa - a jelentés csütörtöki bemutatóján ugyanakkor elsősorban a munka során felmerülő nehézségeket emelték ki.

A kutatás során ugyanis az adatokhoz való hozzáférés nehézsége és maguk a megkapott ám gyakran egymásnak ellentmondó adatok is problémát jelentettek. Jóllehet jelentős kormányszervi segítséget kaptak, előfordult, hogy a segélyezést koordináló Magyar Külügyminisztérium, és az abban részt vevő más tárcák egymásra mutogattak, amikor a civilek az amúgy közérdekű adatokat megkérték tőlük. "Küzdelmes volt a hozzáférés" - mondta Kiss Judit a tanulmány szerzője. A dokumentum így nem teljesítette célját, a teljes mértékű tisztánlátást nem sikerült elérni.

Mennyi, kinek, hogyan, milyen hatékonyan?

A civilek összesen négy kérdésre keresték a választ: mennyi pénzt fordít Magyarország segélyezésre, kiket támogat, hogyan és milyen hatékonysággal?

Az első kérdésre a válasz: 24 milliárd forint.

A másodikra már összetettebb választ találtak a civilek. A tanulmány szerint a legfőbb partnerek közé tartozott 2006-ban Szerbia és Montenegró, Irak, Afganisztán, Dél- és Délkelet-Ázsia, Ukrajna és Vietnam. Számos más ország is részesült magyar segélyben, ám a közepes és alacsony jövedelmű országok egyenlő arányban osztoztak ezen. A civilek szerint inkább kellene a legkevésbé fejlett és az afrikai országokat segíteni, ha az ország harmonizálni szeretné segélyezési tevékenységét az Európai Unióéval.

A harmadik kérdésre megint bonyolultabb, de hiányos választ sikerült találniuk a civileknek. A támogatások nagy része ugyanis nem kétoldalú, hanem multilaterális, vagyis egy-egy nagyobb, több ország összefogásával működő porgramhoz járul hozzá a magyar fél, és ezekről nincs közvetlen információ. A kétoldalú projektek - amelyből a tanulmány szerint körülbelül 300 volt - esetében ugyanakkor nem tudni, hogy sikerrel zárultak-e vagy sem. Nem sikerült részletes adatokhoz jutni a szakértők küldésével, fogadásával, képzésével kapcsolatban sem. A kötött segélyprogramok közül kettőről sikerült részletesebb információkhoz jutniuk.

Segélyként elszámolva

Az adósságelengedések segélyként való elszámolása pedig a civil szervezetek szerint nem minősíthető segélynek, ahgy az ösztöndíjasok fogadásának költségeit sem tekintik sokan annak. A magyar illetékesek mind a kettőt elszámolták, amikor megállapították, hogy Magyarország mennyi pénzt fordított segélyezésre.

A segélyek hatékonyságáról sem sikerült átfogó képet szerezniük a civileknek, pedig - mint hangsúlyozták - minél szűkösebbek a források, amelyeket segélyre lehet fordítani, annál fontosabb, hogy ezeket minél nagyobb hatékonysággal használják fel.

Most döbbentek rá

A csoport a felmerülő nehézségek miatt 12 pontban foglalta össze javaslatait a magyar segélyezési gyakorlat jobbítására. Ezek között egyebek mellett szerepel a szabad hozzáférés az adatokhoz - amelyet adatvédelmi biztosi ajánlással is megerősítettettek -, szerepel a segélyezési jogszabályi háttér kidolgozásának szükségessége, az afrikai és legkevésbé fejlett államok előnyben részesítése a segélyezés során, vagy éppen a segélyprojektek figyelemmel kísérése, értékelése, hatásaiknak vizsgálata.

A segélyeket koordináló külügyminisztérium szerint ugyanakkor ők elsősorban nemzetközi jelentési kötelezettségüknek megfelelően gyűjtik az adatokat. Ilyen mélységű tájékoztatási igény most merült fel először, és a tárca is "most döbbent rá", milyen részletességű adatokat vár tőlük a civil társadalom - mondta az MTI-nek Tomaj Dénes, a külügy Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési, Gazdasági és Tudomány-diplomáciai Főosztályának vezetője. A főosztályvezető szerint van párbeszéd a civilek és közöttük, és elkezdték fejleszteni a rendszert, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek.