A szomszéd villanyát lesik az elfelejtett tanyasiak

"Leveszem én nyugodtan a csizmám, nem büdös a lábam, mi tiszta emberek vagyunk" - motyogja saját zavarodottságától meglepetten János, a Tóth-tanya western-kalapos ura az orvosoknak. A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja adatbázist készít a város körüli tanyákról, hogy soha senkinek ne kelljen azért meghalnia, mert nem találják meg a mentők.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja, bejárják Debrecen 20 kilométeres körzetében a tanyavilágot, felmérik az ott lakók egészségi állapotát, az egyes házakat GPS koordinátákkal látják el, az adatbázist pedig átadják majd a mentőszolgálatnak. Most van olyan tanya, aminek több címe is van, de olyan is akad, aminek viszont csak egy házszáma. De ha még lenne is pontos cím, utcával és házszámmal, az se lenne garancia semmire a puszta közepén. Utoljára 20 évvel ezelőtt nézték át a tanyákat, az orvosok is egy erdész 20 éves térképével dolgoznak. Ezen még 5000 tanya van, holott ma már rengeteg megszűnt, mert kihaltak belőle.

A tanyasiakat ugyanazok a betegségek sújtják mint a városokban élőket: magas vérnyomás, cukor. Talán többen isznak, talán többen depressziósok - mondják az orvosok. Munka nincs, a földekről legfeljebb annyi jön össze, ami maguknak elegendő. "Egy család azzal lepi meg magát karácsonyra, hogy bevezetik az áramot" - meséli az egyik orvos.

A büszkék

"Itt minden, minden antik!" - mutat végig büszkén a házán Erzsike néni, a László tanya tulajdonosa. A kertben elsőre egy hatalmas konzervdoboz-halom fénylik, mint kiderült, az egyik cégtől kapnak olcsón kukoricát az állatoknak. Ezen kívül minden idilli, a kertben hívószóra még Panka az őzike is előbújik, az első pillantásra ravatalnak tűnő, virágokkal teli hosszú asztalról is kiderül, hogy születésnap volt, és nem tor.

Az orvosok vért vesznek, mérnek, Erzsike néni jól van, az ötvenes éveiben járó lánya is. Nem félti az anyját a magánytól, "régen azt néztük, hogy füstöl-e a szomszéd kéménye, akkor megvan, most a villanyt figyeljük" - magyarázza a tanyasi összetartást. Nem, náluk nem lehet abból baj, hogy nem talál oda a mentő, ez egy híres, 200 éves tanya, itt mindig Lászlók laktak.

Tanyasi romantika helyett military-érzés fogad Gál Barnabásnál, bármikor leengedheti a levelekkel teletűzdelt álcahálót a ház elé, és akkor majd senki nem veszi őt észre. Hacsak a kint lengedező zászló le nem buktatja. Köszvény elleni gyógyszert szed, de ő ugyan nem köszvényes. Az orvos kicsit aggódva kérdi, ezzel a gyógyszerrel ugye nem eszik húst, mire büszkén mutat fegyverére: "Egy vadász, egy halász?!".

Aztán mutatja a férfias rendetlenséget is, tíz éve költözött ki, szerencsére asszony nélkül. Őt szúrni, mérni nem kell, jó barátja a háziorvos. Gál Barnabás uralja a tanyavilágot, nemcsak, hogy ismeri a környéken lakókat, mindenkiről kereszt-vagy gúnynév említésével beszél, és a házakhoz vezető búvóutakat is ismeri, sőt, meg is mutatja. A kertben álló katonai terepjáró és a még teljesen kockaformájú Golf közül kiválasztja az utóbbit, ezzel aztán lendületesen csapódik egyik buckáról a másikra.

A szomszéd tehet róla

Boriska néni valamilyen utca 26-ban lakik, a kapuja kívülről van megtámasztva, ő benn motoszkál, teljesen süket, hosszas kiabálásra, dudálásra se reagál, jön viszont a szomszéd husánggal, nem ellenünk, hanem a kutyák miatt, aztán gyorsan sorolja: azt hitte, végre megjöttek a katasztrófavédelmisek, a másik szomszéd miatt, akit feljelentettek, mert eltörte a bordáját, a méhei megtámadták az urát, az állatai lelegelik a zöldet, a háza pedig úgy ahogy van, illegális.

A méhes szomszéd western-kalapban tagad: a méhek csak azt támadják meg, aki büdös, vagy aki mindenféle illatosítókkal prickolja be magát, nincs is semmije, ami lelegelhetné a zöldet, a bíróság meg neki adott igazat a ház-ügyben. Nekünk viszont nagyon örül, végre jó emberek. Tóth János büszke a családjára, az életére, a felesége olyan gyengécske volt, aztán itt a vadonban kierősödött, a kamaszkorú gyerekek jól tanulnak, intelligensen köszönnek a tanáraiknak, kaptak is egy legmodernebb számítógépet, van zsebtelefon is a háznál. "Csak a szomszéd miatt élünk ilyen viskósan" - mutat a telezsúfolt egyszobás házra.

Ő nem jár orvoshoz, most fél is egy kicsit. Az orvosi eszközök látványa elmossa a western kalapos, láncdohányos kemény férfit, aki nem olyan rég fogadott minket a kapuban. "Nem fog fájni?" - kérdi csendben a cukorvizsgálat előtt. Aztán készségesen veszi le az ingét, feszengve keresi a helyes pozíciót az EKG-méréshez, őt még így soha nem vizsgálták, persze, hogy leveszi a csizmáját, nem büdös a lába, tisztán tartja. Hisz méhész, méhész pedig nem lehet büdös, mert felfalják.

Néhány perc autóútra újabb szomszéd-marakodásba csöppenünk. Az itt lakó középkorú nő nyomorog, az ő nyugdíjából élnek ketten a nagy beteg fiával. Csak azt bánja, hogy a szomszédnak átadott egy darab földet és hogy a kormány megvonta tőle a közgyógyot. Hogy tartson így állatot, ha mindig átjönnek a szomszédból, és lelegelik. Kérdem, hol a szomszéd, hisz nem látszik semmi, de ő csak mutat a távolba, "Ott, ott!".

Az orvoscsoport tagjai különleges empátiával hallgatják a történeteket, magyarázzák a vizsgálatokat, tűrik fel a rongyos pulóvereket. "Kit utáljanak, ha nem a szomszédokat? Itt más nincs" - magyarázza egyikük.