Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa közölte: összehangolt akcióval elfogtak egy hajdúszoboszlói fiatalembert, aki a gyanú szerint a droghálózat legfelső szintjén állt, továbbá olyan miskolci és sajóládi kábítószer-terjesztőket. A nyomozás során az is kiderült, hogy a dílerek egy 25-30 tagból álló állandó vevőkört láttak el, 1700 forintért vették és 2500 forintért adták grammját a marihuánának.
A házkutatásokkora rendőrök lefoglaltak több millió forint készpénzt, két éles fegyvert, különböző összetételű, és mennyiségű kábítószert, illetve fél kilogrammnyi arany ékszert - tette hozzá. A gyanúsítottak közül három beismerő vallomást tett, míg kettő csak fogyasztóként aposztrofálta magát. A rendőrségnek azonban minden személyi és tárgyi bizonyíték a rendelkezésére áll a vádemelési javaslathoz. A büntető törvénykönyv szerint a gyanúsítottak kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatóak - mondta Dobi Tamás.