A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Ellopták, majd összelapították a tolvajok azokat az orgonasípokat, amelyeket a Borsod megyei Mezőkövesd kistemplomából tulajdonítottak el; a kár értéke mintegy 5 millió forint - köözölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

A tolvajok betörték a bejárati ajtó üvegét, majd felfeszítették azt. A sípokon kívül más eszközöket is eltulajdonítottak a kistemplomból - közölte Egyedné Novodonszki Éva. Megfogalmazása szerint a tolvajok többször is megfordulhattak a tetthelyen, míg a rendőrök tetten érték őket.

Az épületben egy későbbi hangszerkiállítás darabjait őrizték, az ott lévő három orgonáról mintegy félezernyi sípot szedtek le a tolvajok.

Bár később megtalálták a hangszeralkatrészeket, azokat már nem lehet használni, annyira megrongálták. A fém sípokért pár ezer forintot kaptak volna a tolvajok, a kidolgozásuk miatt azonban értékük több millió forint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!