Gyurcsány Ferenc miniszterelnök július 26-tól két hétre szabadságra megy, egy hetet Írországban, egy hetet pedig Balatonőszödön tölt majd a családjával - közölte pénteken Daróczi Dávid kormányszóvivő. Mint mondta, a miniszterelnök és családja idén is csatornahajózásra megy, ezúttal Írországba, ezt követően, augusztus elején pedig Balatonőszödre utaznak.
A kormányfő tavalyelőtt Hollandiában, tavaly Németországban hajózott családjával. A kormányszóvivő elmondta: a kormányfőt és egy családtagját az augusztus 14-e és 18-a közötti időszakra meghívták a pekingi olimpiára, de még nem döntötte el, hogy kivel megy Kínába. A dátumokból egyértelműen kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a pekingi Olimpiai Játékok megnyitóján - tette hozzá Daróczi.