Ferencváros kezében van a hegyvidéki turul sorsa

Vágólapra másolva!
Haladéktalanul le kell bontani a XII. kerületi turulszobrot - értesült a Népszabadság. Mivel a korábban eljáró I. kerület a bontásról rendelkező jogerős bírósági ítélet ellenére is fennmaradási engedélyt adott, a végrehajtásáról a IX. kerületnek kell gondoskodnia. A ferencvárosi jegyző azt mondta, minél előbb le akarja zárni az ügyet.
Vágólapra másolva!

Nem hagyta jóvá a XII. kerületi turulszobor fennmaradási engedélyét a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási hivatal, ezért az építményt haladéktalanul le kell bontani - értesült a keddi Népszabadság. A határozat végrehajtásával a közigazgatási hivatal az eddig eljáró I. kerület helyett a IX. kerületi jegyzőt bízta meg.

A három éve engedély nélkül épült szobor bontását még márciusban rendelte el jogerősen a bíróság, de az ügyben eljáró I. kerületi polgármesteri hivatal a bontás helyett bírságot szabott ki a hegyvidéki önkormányzatra, és megadta az emlékmű fennmaradási engedélyét. A budavári hivatal arra hivatkozott, hogy "az elutasításnak okot adó körülmény időközben megváltozott", de hogy pontosan mire gondoltak, azt nem árulták el.

A közigazgatási hivatal szerint az I. kerület törvénysértő módon járt el. Forgács Imre, a közigazgatási hivatal vezetője a napilapnak azt mondta: nem változott semmilyen tény az ítélet óta, és a főváros sem engedélyezte a szobor fennmaradását. A hivatal azért jelölte ki új eljáró hatóságnak a ferencvárosi jegyzőt, mert a budavári jegyzőtől, megítélésük szerint a továbbiakban nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.

Oszvári István, a IX. kerület jegyzője az [origo]-nak azt mondta, informálisan hétfőn, hivatalosan kedden értesült arról, hogy őt jelölték ki eljáró hatóságnak. A konkrét ügyről nem kívánt nyilatkozni, de azt mondta, ilyen esetekben általában rövid határidővel felszólítják a kötelezettet, hogy bontsa el az engedély nélküli építményt, majd ha ennek nem tesz eleget, karhatalommal szereznek érvényt a határozatnak. A jegyző azt mondta, minél előbb végre kívánja hajtatni a határozatot, nem kívánja kihasználni a törvényben megadott maximális határidőket.

Turul-történet

A XII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete 2005-ben döntött úgy, hogy emlékművet állít a II. világháborúban elesett polgári és katonai áldozatoknak az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán. Mitnyan György, a kerület akkori fideszes polgármestere 2005. március 30-án kért építési engedélyt, de a fővárosi közgyűlés nem járult hozzá az emlékmű felállításához, az augusztusban kiadott engedély csak parkfelújításra, térrendezésre vonatkozott.

Ez nem zavarta a kerületet, amely felállíttatta, és október 22-án felavatta a 4,4 méter szárnyfesztávú, hat méter magas talapzatra emelt, karmaiban kardot tartó turulmadarat. Az emlékmű ellen a kerületi SZDSZ-es képviselők tiltakoztak először, akik attól tartottak, hogy a szobor a neonácik kedvelt találkozóhelye lesz. A képviselők még az avatás előtt a közigazgatási hivatalhoz fordultak, amely megállapította, hogy a szobrot jogellenesen állították fel.

A kerület fennmaradási engedélyt kért, de az eljárásra kijelölt I. kerület (a XII. kerület nem járhatott el a saját ügyében) elutasította azt, mivel hiányzott a fővárosi önkormányzat hozzájárulása. A Turult tehát le kellett volna bontani, de a XII. kerület ezt nem tett meg, ráadásul elfogultságra hivatkozva a közigazgatási hivatal és vezetőjének kizárását kezdeményezte az eljárásból. Ezt a kérelmet az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elutasította.

A másodfokon eljáró közigazgatási hivatal helyben hagyta a bontási határozatot, mire a kerület bírósághoz fordult, és közigazgatási perben vitatta a döntést. A Fővárosi Bíróság idén április 9-én jogerőre emelkedett ítéletében kimondta, hogy a közigazgatási hivatal bontási határozata törvényes. A jogszabályok szerint az ítélet kézhezvételét követő 30 napon belül a szobrot el kellett volna bontani.

Az időközben kerületi polgármesterré választott Pokorni Zoltán áprilisban új javaslattal állt elő. Azt próbálta elérni a fővárosi közgyűlésben, hogy a Turult nyilvánítsák katonai emlékművé, és felajánlotta, hogy a polgári áldozatoknak felállítanak egy külön emlékhelyet. A városházi többség elutasította az ötletet, arra hivatkozva, hogy nem írhatják felül a bírósági döntést. A képviselők azonban végül nem szavaztak, mert Demszky Gábor főpolgármester a Turul-védő tüntetők bekiabálásai miatt berekesztette az ülést. A testület május 29-én szavazott újra, de a többség nem támogatta Pokorni ötletét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!