Nem indítanak fegyelmit a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke ellen

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Közgyűlés csaknem egyórás zárt ülésén csütörtökön elutasította azt az ellenzéki indítványt, amely fegyelmi eljárás indítását javasolta Magyar Anna fideszes elnök ellen a megyei önkormányzat épületében szeptember 24-én történtekkel kapcsolatban. A zárt ülés előtt Magyar Anna elnök egy nyilatkozatot olvasott föl, mely szerint közte és Csonkáné Balda Ilona főjegyző között a megyeházán indulatos vita alakult ki, a történtekről azonban "a valóságtól igen távol álló" sajtóhírek jelentek meg. Nem ütött meg senki senkit, nem volt pofon, nem kellett senkit a földről felsegíteni, és a főjegyző sem kiáltott segítségért - közölte a politikus ügyvédeik jelenlétében. Kozma József, az MSZP-SZDSZ-frakció vezetője, aki a fegyelmi eljárást kezdeményezte, közölte, az eset kivizsgálása érdekében a frakció egyik tagja feljelentést tett az ügyészségen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!