Vágólapra másolva!
Összeférhetetlenség miatt elvesztette védőügyvédjeit Hunvald György, az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetesben lévő kerületi polgármester. Hunvaldot azért nem képviselhetik tovább ügyvédjei, mert azok korábban a kerületnek dolgoztak.
Vágólapra másolva!

Kénytelen lesz új védőügyvédeket keresni az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György, eddigi védőit ugyanis összeférhetetlenség miatt kizárta a Fővárosi Bíróság - tudta meg a Magyar Nemzet. Az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt előzetesben lévő kerületi polgármester ügyvédjei korábban dolgoztak már az önkormányzatnak, ezért nem képviselhetik a kerület megkárosításával gyanúsított polgármestert.

A bíróság döntéséről Hunvald ügyvédjei, Krasznai András és Kollár Károly számoltak be a lapnak. Az ügyvédek nem tudták megmondani, hogy a jövőben ki vagy kik fogják képviselni Hunvaldot.

Hunvald György jelenleg különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen , társtettesként, bűnszervezetben elkövetett csalás gyanújával van előzetesben. A polgármester február 12-e óta van előzetesben hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával, az ügyészség azóta hivatali visszaéléssel is meggyanúsította, mert az ügyészek szerint ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat.

Hunvald György előzetesét korábban már 3 hónappal meghosszabbították, a polgármester így június közepéig maradhat őrizetben. A Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzetnek beszámolt arról is, hogy szerdán bírósági döntés várható az ingatlanügy három másik gyanúsítottja ügyében az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról. Gál György, a kerület gazdasági bizottságának korábbi SZDSZ-es elnöke, Kardos Péter egykori pénzügyi bizottsági elnök, illetve az ingatlanügyben szereplő ingatlan-értékbecslő előzetesét 2 hónappal szeretné meghosszabbítani az ügyészség.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyben eddig összesen 14 önkormányzati lakóház értékesítése miatt gyanúsítottak meg több embert. A nyomozás eddigi adatai szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnak összesen, mintegy 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!