Vágólapra másolva!
Több élelmiszer-ipari cég kényszerült arra az elmúlt napokban, hogy visszahívja durumbúza tartalmú termékeit, mert azok a megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmazzák a fuzárium gombafajok által termelt mérgező anyagokat. A termékek alapanyagát ugyanaz a bajai malom szállította számukra. Pánikra nincs ok: a hatóságok szerint "nagyon-nagyon sokat" kell enni ahhoz a termékekből, hogy megbetegedést okozzanak.
Vágólapra másolva!

Egyre több durumbúzát tartalmazó termékről derült ki az utóbbi napokban, hogy a megengedettnél több olyan mérgező anyagot tartalmaz, amelyet egy bizonyos gombafaj termel. Az élelmiszerekben úgynevezett deoxinivalenol (DON) toxint találtak, amelyet egyes fuzárium gombafajok termelnek. A betegség terjedésének kedvez a csapadékos időjárás. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek korábban azt mondta, hogy a magyar mezőgazdaság szakmai köreiben közismert, hogy a magyar búzán, főleg aszályos időjárás esetén, nincs fuzáriumfertőzés.

A nagy mennyiségű DON-bevitel hányással, hasmenéssel járó panaszokat, állatoknál a takarmány visszautasítását váltja ki. Az anyag a szervezetből hamar kiürül, kis mennyiségű fogyasztás esetén nem észleltek hosszú távú, késői hatást - olvasható a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) közleményében. Süth Miklós országos főállatorvos, a földművelésügyi minisztérium szakállamtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy egy átlagos, 60 kilós embernek egyszerre "nagyon-nagyon sokat" kellene a szennyezett ételből ennie ahhoz, hogy a tünetek jelentkezzenek. A DON határértéke 750 mikrogramm/kilogramm, ami egy százszoros biztonsági érték.

Visszahívások

Több cég is bejelentette, hogy egyes termékei a határértéknél nagyobb mennyiségben tartalmazzák a káros anyagot, ezért visszavonják azokat a boltokból. A Tortellino Kft. kedden jelentette be, hogy zárolta a 2009. szeptemberig fogyasztható tortellini, ravioli és lasagne termékeit, és ugyanezt az intézkedést hozta az 500 és a 250 grammos sajtos, sonkás, gombás, és tricolor tortellinik esetében, valamint az 500 és 250 grammos sonkás ravioli, és az 500 grammos lasagne esetében. Egy nappal korábban a Cerbona is bejelentette, hogy június 19-én belső rutin minőség-ellenőrzése ugyancsak kimutatott a durum száraztészta alapanyagában élelmiszer-biztonsági értékeket meghaladó DON toxin eltérést.

Az alapanyagot mindkét cégnél a bajai Diamant Malom szállította. Az [origo] kedden megkereste a céget, ahol azt a választ kapta, hogy a vezetőség egész nap tárgyal. Kiadott viszont a cég egy közleményt, amely szerint nem lehet kizárni, hogy az általuk gyártott egyes durum termékek nem felelnek meg a cég "megszokott magas minőségi elvárásainak", ezért bizonyos árukat visszarendelnek.

A Cerbona két terméket hívott vissza: a 2011. május 13. és 2011. június 18. közötti minőségmegőrzési idejű Durillo (500 gramm) és Durum (ömlesztett) márkanevű durum száraztésztákat. Ez alól kivételt képeznek a 2011.05.27-i szavatosságú Durillo penne, orsó és fodrosmetélt tételek, amelyek a cég információi szerint nem a Diamant Malomból származó alapanyagból készültek.

A fertőzött élelmiszerekből 117 tonnát szállítottak ki, amit a Cerbona partnerei már visszagyűjtöttek. Emellett megközelítőleg 138 tonna zárolt készlet van saját raktárakban - közölte az [origo]-val a cég. A visszahívott termékeket megsemmisítik, a Cerbona kártérítési követeléssel fog fellépni a Diamant Malom ellen. A cég szerint a minőségi tanúsítvány ellenére volt fertőzött a bajai malomból származó durum dara.

Az érintett termékek az országban bárhol előfordulhatnak, ezeket a vásárlás helyén visszaveszik. A Cerbona és a Tortellino hangsúlyozta, hogy a zárolás kizárólag a leírt termékekre vonatkozik, más lejáratú idővel ellátott azonos termékeik és a többi termékük biztonsággal fogyasztható.

A szegedi kislány esetét vizsgálják

A magyar hatóságok még a tavaszi Kikelet II. fogyasztóvédelmi akciósorozat keretében kezdték meg négy dél-alföldi megyében a gabonatermékek fokozott vizsgálatát, miután Szegeden egy újságíró bejelentése nyomán fuzáriummal szennyezett termékeket találtak.

Korábban megjelentek olyan sajtóhírek, amelyek szerint Szegeden fuzárium-toxin fertőzés miatt kezelnek egy ötéves kislányt, akinél összefüggés van a túlzott gabonapehely-fogyasztás és a között, hogy menstruálni kezdett, és csomók jelentkeztek a mellében. Ezt a gyerek orvosa nem jelentette hivatalosan, és az MTI korábbi megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről, a Délmagyar június 22-i cikke azonban idézi az orvost, aki általánosságban elmondta, hogy a fuzárium felelős a korai pubertásért. Az MTI a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által 2008-ban elvégzett vizsgálatra hivatkozva azt írta, hogy a DON nem okoz hormonális elváltozást, és nem rákkeltő.

Az ÁNTSZ korábban felkereste a kislány családját, és megkezdte az általuk fogyasztott termékek és étkezési szokásaik vizsgálatát, amelynek eredményeire 2-3 hetet kell várni - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő múlt hét szerdán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!