"Lehet, hogy a kishídon akarják áthozni őket" - suttogja a határt őrző rendőrjárőr a bozót tövében guggolva, miközben éjjellátó készülékével a szemközti szántóföldet pásztázza. Néhány méterre tőle, a vízelvezető csatornán túli bokrok mögött már Szerbia terül el. A határ másik oldaláról sűrű ajtócsapódások hallatszódnak, és a környékbeli kutyák is hangosan ugatnak. "Ha jönnek, itt fognak kibukkanni... általában a telefontorony piros lámpája irányába, vagy Röszke fényei felé osonnak. Itt kell megfogni őket a földúton, mert ha beveszik magukat a kukoricásba, akkor reggelig kereshetjük őket!"
Csönd. A két járőr felágaskodik, és tovább kémleli a bokrokat. Nem jön senki. Aztán pár feszült pillanat után az éjjellátót tartó férfi megkönnyebbülten elmosolyodik: "Ez az új szerb hőkamerás autó. Van nekik is egy, úgy másfél hónapja. Szerb határőrök. Vaklárma".
Az ilyen akciók - téves és valós riasztások - mindennapossá váltak, mióta határsértők áradata indult meg Magyarország felé. A magyar-szerb határ az Európai Unió, és egyben a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet külső védvonala is. Tökéletes kapu azoknak, akik illegálisan próbálnak Nyugat-Európába szökni, vagy embereket akarnak átcsempészni: míg nyugatabbra magas és kopár hegyvonulatok keserítik meg a határsértők dolgát, itt sík terepen, jó fedezéket nyújtó erdőkben lehetne átosonni.
Idén a határt őrző rendőrök már több mint 900 próbálkozót és 50 embercsempészt kaptak el itt: szinte minden napra jut egy kisebb csoport - mondja Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az átszökéssel próbálkozók száma évről évre növekszik: 2008-ban közel két és félszer annyian jöttek, mint egy évvel korábban, és a 2009-es próbálkozások száma már most az előző év duplája. A határt őrző rendőrök ezt a rohamot alig változó létszámmal, egyre mozgalmasabb éjszakai szolgálatokkal állják. A határsértők utáni vadászatra egy fél éjszaka erejéig az [origo] is csatlakozott hozzájuk a Röszke melletti földeken.
Nehéz terep
Indulás előtt a határrendészek szegedi bázisán, részletes falitérképek előtt tart eligazítást Pál János. A terep összetett, a feladat szerteágazó: a Tisza holtágain átkelő ladikokra, az erdőben osonó csoportokra és a vasúti töltésen ballagó emberekre is fel kell készülni, nem is beszélve a magyar oldalon várakozó embercsempészek autóiról.
A határrendészekről készült további képekért kattintson a fotóra!
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság helyi szerve, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség 62 kilométeres határszakaszt őriz: a területet több körzetre osztva, két váltásban folyamatosan járőrpárok ellenőrzik, "nagyobb forgalom esetén" a szokásosnál több embert is kivezényelnek - magyarázza a rendszert Pál alezredes. Mindenki jól ismeri a maga területét, ismerik a helyieket, így azonnal kiszúrják, ha idegen arcok tűnnek fel. Pál János szerint a feladat egyszerű: mindenkit ellenőrizni kell, aki minden látható ok nélkül a határnál kóricál az éjszakában.
Hőkamerás ragadozók
A laikus számára szinte reménytelennek tűnik, hogy néhány járőr sikeresen lefedje az éjszaka sötétjébe burkolózó nádasokat, réteket, erdőket és kukoricásokat. A rendszerváltás előtt ezen a szakaszon 30 méter magas, hatalmas acél "mafik", magasfigyelők álltak 5 kilométerenként, azokról viszonylag jól be lehetett látni a területet, és a mai hőkamerákkal igen jó szolgálatot tennének - emlékezik a Pál János. A tornyokat azonban 1990 környékén lebontották, és az anyagukat eladták. A járőröknek így most marad az erdei vadászat, a nyomolvasás és a dzsungelharc. "Persze, így nehezebb, de hát ezért kapjuk a fizetésünket!" - mondja az egyik határrendész.
A vadászat néha valóban az indiánok ősi módszereire emlékeztet. "A tapasztaltabb kollégák nyomot is tudnak olvasni, felismerik, hogy hány ember, hány férfi, hány nő, hány gyerek járt itt, merre mentek, és hogy milyen régen" - állítja Pál. "Szerencsére ismerjük a területet, mint a tenyerünket, és szinte azt is észrevesszük, ha valamelyik fűszál máshogy áll".
A határrendészekről készült további képekért kattintson a fotóra!
Azért gyorsan kiderül, hogy a sötétségbe boruló földutakon és mezőkön lopakodó járőrök nem kizárólag a szimatukra hagyatkoznak, nekik is megvannak a maguk fegyverei. Saját védelmükre gumibotot, pisztolyt, és - az előrelátók - saját szúnyogriasztó sprayt is betáraznak, a felderítéshez pedig többszáz méterre világító rúdlámpákat, hordozható hőkamerákat és éjjellátó készülékeket visznek magukkal. Az éjjellátók fekete-fehér képein szinte nappali világosságban látszik a környék, a hőkamerákon pedig az erdei állatok, őzek, nyulak is teljesen tisztán kivehetők.
"Olyan ez, mint abban a Schwarzenegger-filmben, a Predatorban" - mondja Pál János, ahogy kiérünk az éjszakai mezőkre. "Ezzel ugyanúgy látunk mi is a sötétben; ezeket nem lehet megtéveszteni." Ha pedig szükség van rá, a rendőrök rendelkezésére áll egy igazi nehézfegyver, egy hatalmas hőkamera is, amit furgon tetejére szerelve telepítenek mindig más stratégiai pontra. "Ez tiszta terepen messzi kilométerekre ellát, és még a mezőn futkosó egeret is meglátja" - mondják a furgon kezelői.
Nem csak beszélnek
A rendőrök éberségét mi is leteszteltük: egy órával azután, hogy "hivatalos" látogatásunk véget ért, egy a rendőrök számára ismeretlen autóval visszatértünk Röszkére, és ott a határ közeli rétek felé vettük az irányt. Szinte azonnal járőrautóba botlottunk, amely egy perc múlva szirénázva jelent meg mögöttünk, és leállított minket az út szélére. A kiszálló rendőrök igazoltatáshoz oda is léptek hozzánk, és csak akkor ismerték fel az [origo] munkatársait, amikor az ablakhoz léptek. Mint mondták, kocsinkat azért állították meg, mert gyanúsan lassan haladt.Folyton megújuló sakkjátszma
Az elektromos eszközöket persze nem lehet folyamatosan használni, hiszen az akkumulátor véges, a vadászó járőr taktikája ezért mindennél fontosabb. "Mindenki más stratégiát követ, a járőr mögy, figyölget, vagy éppen lösben áll egy kicsit, fülel a neszökre. A helyzettől függ, hogy mi a legjobb stratégia." - mondja ízes makói tájszólással Laci, a robusztus határrendész, aki terepjáróval visz minket tovább a találkozási ponttól.
A stratégia nagyban is szerveződik: indulás előtt az ügyeletes összekötők is arról beszélnek, hogy taktikázni, tervezni kell: "az ő fejükkel kell gondolkodni". Ilyen szempontból a játék olyan, mint a sakkjátszma az embercsempészekkel: melyik kamerát hova állítani, melyik szakaszra hány embert tenni, és így tovább. Ahogy a mezőkre érünk, a kollégák épp azon tanácskoznak, hogy melyik ponton lenne a legjobb helyen ma éjjel a hőkamerás furgon. Minden éjjel új terv van, hogy a rendőrök sose váljanak kiszámíthatóvá.
A tapasztalat sokat segít a stratégiákban: a rendőrök például tudják, hogy a legtöbb határsértő nem ismeri a környéket. Legfeljebb kézzel rajzolt térképekkel érkeznek, iránytű nélkül, ezért a nagy távvezetékek, a vasúti sínek vagy a főutak mentén indulnak el, hogy biztosan Magyarországra érkezzenek. Azt is nagyjából be lehet lőni, hogy egy Szabadkáról napnyugta után induló csoport körülbelül mikorra ér a határhoz, így a "forgalmas útvonalakon lehet várni őket. "Volt idő, amikor vasárnap esténként 10-kor Ásotthalmon, mint a menetrend szerinti vonat, érkezett a csoport minden héten" - emlékezett az egyik tapasztalt határrendész.
Az erdő vadjai és a rét virágai
Laci terepjárójának két oldalán hatalmas reflektorok pásztázzák végig a földeket, miközben a kocsi kettes sebességben gurul őrjáratra: "ez a járőrtempó, alapjáraton is elmögy a kocsi, és így többet látunk" - mondja. Aztán leolt minden lámpát, és úgy gurulunk tovább. "Legtöbbször persze a rúdlámpákat sem használjuk, mert fontos, hogy ne fedjük föl a helyzetünköt".
A Tisza egyik holtága mellé érve a réten kezdődik a megfigyelés. A fotós kolléga az éjjellátóban csak egy nyulat és egy macskát fedez fel: a terep tiszta. A járőrök nem is nagyon kémlelik a műszereket, inkább a fülükre hagyatkoznak.
A határrendészekről készült további képekért kattintson a fotóra!
Ahogy Laci és társai elmesélik, a határon szinte minden az ő kezükre játszik. Ha valahol megugrik egy legelésző őz, felrebben egy madárraj, vagy elhallgatnak a kuruttyuló békák, az mind gyanús: azt jelenti, hogy valaki közeledik a réten át. A mezőn keresztül pedig a lépteket is könnyű meghallani: hiába oson valaki a lehető legcsendesebben, a száraz fű vagy a kukorica zörgése elárulja, hogy merre jár.
Sokat segítenek a helyiek is: a határvidék tele van tanyákkal, az ott élőknél pedig megvan a körzeti határrendészek telefonszáma. Még megbízhatóbbak a kutyák: ahol hangos ugatás van, oda azonnal elindul a járőr ellenőrizni: a túloldalon osonó szerb kollégákat is ők tették gyanússá először.
Talán csak az "éhes kannibál szúnyogok", a kullancsok és a pókok dolgoznak a járőrök ellen, de azok nagyon. "Két centis darázspókok is vannak itt, az akkorát harap a csáprágójával az ujjadba, hogy a vér is kiserken" - mondja Laci, mielőtt továbbállnánk. "Télen egyszerűbb: akkor ilyenek nincsenek, és nem is takarja a határsértőket a lomb. Viszont akkor akár mínusz 27 fokban is kinn kell dideregni, ami azért szintén nem baráti" - teszi hozzá.
Öten ötfelé
Mióta tavasszal a koszovóiak és az afgánok megindultak, az éjszakai portyázás egészen izgalmas - mondja visszatérőben Laci társa, Szabolcs, aki ideje nagy részét a határátkelőn tölti útlevélkezeléssel, és csak havonta néhányszor kerül ki a "vadászokhoz". Mindketten úgy tudják, hogy az afgánok főleg Görögország felől jönnek, és nemrég kezdtek továbbállni nyugat felé.
A koszovói albánok szintén nem véletlenül indultak meg: mióta Koszovó független lett és Szerbia nem ismeri el őket, egyszerűen nem jutnak vízumhoz - mesélik. "Márpedig menni kell, mert Koszovóban állítólag semmilyen munka nincs." A rendőrök szerint a határsértők közel fele koszovói, 20-30 százalék szerb és 10 százalék afgán.
Míg a vadászat izgalmasnak tűnik, az elfogás kevésbé kényelmes - derül ki a beszámolókból, ahogy visszatérünk a csapathoz. "Ezek a migránsok nem olyanok, hogy nagyon meg akarnak állni, ha rájuk szólsz" - meséli az egyik, kevésbé lelkes járőr. "Van, hogy öten ötfelé futnak, és akkor lehet őket keresni reggelig". Szabolcs olyan esetre is emlékszik, amikor a lefülelt határsértő úgy megijedt, hogy összevizelte vagy elhányta magát: "Akkor meg aztán lehet szagolni az őrszobán". Olyan is akad, aki szembefordul a rendőrökkel, de ilyenkor még mindig lehet erősítést hívni, és - ahogy Pál János fogalmazott - olyan még sosem volt, hogy a határsértők túlerőbe kerültek.