"Nem értette, a pisztoly hogyan lehet játék" - menekült gyerekek tábora Velencén

Alig tudnak magyarul, de különböző nyelvek összeturmixolásával kitűnően megértik egymást a Magyarországon menedéket kért vagy kapott családok gyerekei. A Velencei-tónál tartott egyhetes táborban megismerkednek az "európai renddel", lufifejű sellőlányt és kartonszörnyet készítenek, és persze sokat játszanak. Egy a bagdadi bombázások elől menekülő iraki kisfiú például itt barátkozott meg a vízipisztollyal.

"Lenin mauzóleumának lelinóleumozása, ezt mondd utánam" - mondja tökéletes kiejtéssel egy afgán származású fiú egy vajdasági szerb származású cigány fiúnak. A spontán nyelvi vetélkedőbe fokozatosan a magyar felügyelő tanárok is bekapcsolódnak, a képzeletbeli pálmát végül az afgán fiú viszi el, aki a "Jamaica a jamaicaiaké" és a "Sárga bögre görbe bögre" nyelvtörőket is hibátlanul ejti ki.

A Menedék Egyesület velencei nyári táborában 8-15 év közötti afgán, iraki, koszovói, szerb, örmény, grúz, szudáni, kongói és vajdasági magyar származású gyerekek töltenek együtt egy hetet. Vannak olyan albán lányok, akik alig 3 hónappal ezelőtt érkeztek szüleikkel, és még nem lehet tudni, maradhatnak-e, ugyanakkor olyan szudáni származású lányokkal is találkozunk, akik már Magyarországon születtek. "Elismert menekültek gyerekei vannak itt együtt oltalmazottakkal, menedékjogot kérőkkel, befogadott állampolgárokkal. Vannak olyanok is, akik itt születtek: ők is, szüleik is magyar állampolgárok" - utalt a tábor sokszínűségére Szász Ildikó, a Menedék Egyesület munkatársa, a tábor vezetője.

Turmixnyelv

"See this!" - mutatja az egyik nagy szemű, sötétbarna hajú kisfiú úszó gyurmából készült tengeri csillagát: "Tetszik?" - vigyorog. A magyar nyelvet különféle angol, német, szerb, perzsa és még ki tudja milyen szavakkal színező gyerekek között a látszólagos káosz ellenére kiegyensúlyozott és célirányos társalgás folyik. A leggyakrabban használt szavakat általában az angol, ritkábban a német nyelvből kölcsönzik. Toplistás a "This good - this no good" (Ez jó - ez nem jó!), a "You crazy!" (Te őrült!) és a "Kaputt" (Elromlott), és a "Same - same" (Ugyanolyan) kifejezés is. A legtöbb gyerek anyanyelve mellett még 2-3 nyelven beszél különféle szinten.

Szász Ildikó hét év táboroztatás tapasztalatai alapján azt mondja, sok kisgyerek szinte a nulláról tanul meg egy hét alatt alapfokú szinten magyarul. Egymástól tanulnak a gyerekek, a rájuk vigyázó felnőtteknek csupán annyi a dolguk, hogy következetesen magyarul szóljanak hozzájuk. "Vannak olyan gyerekek, akik nem értenek jól magyarul, ezért ők hátrányban vannak, oda kell figyelni rájuk. Olyan programokat próbálunk szervezni, ahol nincs akkora szerepe a nyelvnek" - mondja a táborigazgató.

Főleg kézügyességet és kreativitást igényel az egész héten át tartó, vízicsata névre keresztelt verseny, ahol a Vízi állatok, a Vízi szörnyek és a Sellő fiúk és lányok nevet viselő csapatok versengenek egymással. Szerda délelőtt tíz körül gyűlnek össze a csapatok a tábor egyik épületében, ahol megkapják napi feladatukat: elkészítik a csapatot jelképező totemállatot, főnököt választanak, úszó gyurmafigurákat gyúrnak, indulót írnak. Az első fél óra káosza után elkezdődik a munka, a második óra végére csupa mutatós kreáció jön létre: lufifejű sellőlány, kartonpapír testű víziszörny és alufóliás pikkelyű hal. Vetélkedők, kézműves foglalkozások, sport, strandolás, sorversenyek szerepelnek a napi programban, jó előre kigondolt terv szerint.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Önkéntesek, ifivezetők és táborozók Velencén (a képre klikkelve további fotókat láthat)

A 7.15-ös keléstől a 10 órás takarodóig ugyanis komoly napirendet követ a nap: "Sok gyerek napjai otthon szétcsúszva telnek, mivel a szüleik még nem tudnak dolgozni, ők pedig csak két órát járnak iskolába. Sokan nagy káoszból érkeztek, itt azt is meg kell tanulniuk, hogy Európában rendszerekben zajlik az élet. Az első két nap a táborban is teljes káosz szokott lenni: kiabálnak, rohangálnak, aztán a harmadik naptól megértik, hogy vannak szabályok, amelyek betartásában nagyon következetesek vagyunk" - magyarázza a táborvezető éppen a fordulópont napján.

"Albán lányokat nem rakunk egy szobába koszovói lányokkal"

Negyven gyerekre tíz felnőtt vigyáz. Az egyesület dolgozóinak munkáját önkéntesek segítik, van köztük tanár, szociális munkás, orvostanhallgató és hat idősebb, úgynevezett ifivezető is, akik korábban maguk is éveken át táboroztak. A tábort heteken át tartó tervezés előzi meg, amelynek az is része, hogy a tábor szervezői ruhákat turkálnak, mivel minden évben akad olyan család, amelynek nem telik fürdőruhára vagy papucsra.

A tervezés során arra is odafigyelnek, hogy egymással ellentétben álló nemzetek vagy népcsoportok gyerekei ne kerüljenek egy szobába: "Általában nincsenek ilyen jellegű konfliktusok, de azért albán lányokat nem rakunk egy szobába koszovói roma lányokkal" - mondja Szász.

A csendes pihenő alatt az egyik faházban a fiúk hip-hop- és beatboxbemutatót tartanak az [origo]-nak: egyikük két dobolás közben elmeséli, hogy kiskorában jöttek át a szüleivel és a testvéreivel, most intézetben él Nagykanizsán. Apja szerb cigány, és az "anyja is valamilyen szerb származású". Kiváló Michael Jackson-imitátor, de hip-hopban is jó: az intézetben saját hip-hop-csoportja van, a többi gyerek szerint tánctudásával a kedd esti tábordiszkóban is bezsebelt pár elismerést. A szekrényen dobolásból és beatboxból álló bemutató után elárulja, hogy el akart indulni a Megasztár-ban, de meggondolta magát, mert Nagykanizsától túl messze van Budapest. Most tizenöt éves, a szabályok szerint idén táborozhat utoljára.

A csendes pihenőt követő délutáni fürdőzés a hűvös idő miatt elmarad, ezért sporttal, gyöngyfűzéssel, övkészítéssel és pingpongmeccsekkel igyekeznek kárpótolni a strandolást követelő gyerekeket. A vacsora előtt aztán már büszkén mutogatják egymásnak az új öveket és nyakláncokat.

Sertéshús és bikini: kulturális különbségek

Az ebédlőben egy nyolc év körüli afgán kisfiú gyanakodva szagolgatja a rizses húst, majd határozott mozdulattal félretolja. "Nem fogja megenni, mert a szaga alapján úgy gondolja, hogy sertéshúsból készült" - mondja az egyik felügyelő a csirkéről. És valóban: sem szép szóval, sem dorgálással nem tudja belediktálni. A többség azonban gyorsan lapátolja be a vacsorát, főleg, miután az ebédre kapott borsófőzeléket hosszabb-rövidebb bizalmatlan méricskélés után minden második gyerek érintetlenül hagyta.

"Ha valamiben nem biztosak vagy nem ismerik, inkább otthagyják. Nem lehet meggyőzni őket. A táborhellyel kötött szerződés legfontosabb pontja minden évben az, hogy az ételekben ne legyen sertéshús" - mondja Szász, utalva arra, hogy a táborozók többsége iszlám vallású, amely tiltja a sertéshús fogyasztását.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nem lehet tudni, kinek mi az előtörténete (további fotók a kép mögött)

Asztalszomszédom, egy szerb származású 15 éves lány az utolsók között fejezi be a vacsorát, és miután németül beszélgetni kezdünk, megkérdezi, hogy nem tudom-e, lesz-e ma este is diszkó. Aztán szégyenlősen jegyzi meg, hogy az első két napon semmit sem evett, mert zavarta a fiúk jelenléte. Kérdésemre, hogy miért, azt mondja, nem szívesen eszik idegen fiúk jelenlétében. A harmadik napra viszont kimerült az előre csomagolt szendvicsből és chipsből álló készlet, így most a többségnek hátat fordítva lassan majszolja a rizses csirkét.

A táborvezető szerint nemcsak az ebédlőben, a strandon is figyelni kell a kulturális különbségekre: "Mindig vannak olyan lányok, akik nem vesznek fel fürdőruhát. Tegnap például egy koszovói kislány csak rövidnadrágban és pólóban volt hajlandó bemenni a vízbe, és volt olyan év is, amikor az iraki lányok egyáltalán nem fürödtek" - mondja a táborvezető.

Volt, aki a bagdadi bombázások sűrűjéből érkezett

Szász Ildikó azt mondja, bár minden gyerek családját ismerik, pontosan nem lehet tudni, kinek mi az előtörténete. Ezért inkább minden gyerekhez elővigyázatosan közelednek. Szinte minden évben találkoztak üldöztetésből származó gyerekkel: egyszer egy iraki kisfiú éppen a tábor előtt két héttel érkezett a bagdadi bombázások sűrűjéből: "Az első este tűzijáték volt. Amint meghallotta a durranásokat, azonnal rohanni és sírni kezdett, mi meg futottunk utána. Másnap ugyanez történt. Aztán pár nap múlva egy csapatverseny során nagyon megrémült a vízipisztolytól, nem értette, hogy egy fegyver hogyan lehet játék. Elmagyarázták neki, és a tábor végén már ő is vízipisztolyozott, és durrogtatta a lufikat."

A táborvezető szerint sok olyan problémával kell megküzdeniük a táborban lévő gyerekeknek, amivel egy átlagos magyar gyerek sosem szembesült: "Nagy trauma például, hogy el kellett szakadniuk saját megszokott környezetüktől, és sokakat korábban üldöztetés is ért. Ezért a legfontosabb, hogy itt sok pozitív élményt szerezzenek, amelyek felülírják a régieket."