Vágólapra másolva!
Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetőjének kezdeményezésére a szlovák államnyelvtörvényről egyeztetnek szerdán a parlamentben. A frakcióvezető szerint a törvény a szlovákiai magyar kisebbség számára elfogadhatatlan.
Vágólapra másolva!

A szlovák nyelvtörvényről egyeztetnek ma a parlamentben a pártok frakcióvezetői az SZDSZ kezdeményezésére. A találkozót, melyen a Fidesz is képviselteti magát, Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője kezdeményezte. A frakcióvezető szerint a Szlovákiában élő magyar kisebbség számára elfogadhatatlan és diszkriminatív a szlovák parlament által múlt kedden elfogadott államnyelv-használati törvénymódosítás.

A szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény többek között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.

Kóka János vasárnap közölte, hogy négypárti frakcióvezetői találkozót kezdeményez, majd kedden azt mondta, hogy szerdán szeretne megbeszélést folytatni a szlovák nyelvtörvény ügyében a másik három országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező párt frakcióvezetőivel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!