Fotózás miatt állítottak bíróság elé egy fotóst

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabálysértési eljárást indított a rendőrség az Index fotósa és három társa ellen, akik egy Londonban élő művész, Liane Lang kíséretében a XII. kerületi Turul-szobornál voltak, hogy lefotózzák csőrében egy latexkézzel - írja az Index.

A Turulnál 20 percre egy műanyag kézfejet helyeztek a szobor csőre közé, amikor megjelent a rendőrség, és mindenkit igazoltattak. Először úgy tűnt, ezzel véget is ér a történet, később azonban a helyszínen lévők közül mindenkit eljárás alá vontak, ez alól csak maga a művész volt kivétel. Az ügyet pénteken kezdték tárgyalni a Budai Központi Kerületi Bíróságon, ahol a rendőrség képviselői nem jelentek meg. Végül a bíró a tárgyalást elnapolta, a folytatás majdnem öt hónap múlva várható. (Az Index cikkét itt tudja elolvasni.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!