Vágólapra másolva!
Megkezdte adását a két új, országosan fogható kereskedelmi rádió, a Class FM és a Neo FM. A két rádió frekvenciáján eddig műsort sugárzó Danubiuson és Slágeren bulihangulatban telt az utolsó rádiós adásnap, szerkesztőségi legendákat meséltek, és azt ígérték hallgatóiknak, hogy folytatják.
Vágólapra másolva!

Köszönjük több éven át tartó figyelmüket - búcsúzott elcsukló hangon negyed 11-kor az időjárásjelentés után a Sláger Rádió munkatársa. A két országos frekvenciával rendelkező rádió, a Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási joga szerdán 24 órakor járt le. Bár mindkét rádió pályázott a frekvencia hét éves üzemeltetésére, egyikük sem kapta meg a műsorszolgáltatási jogot.

Mindkét rádió esti adásában bulihangulat volt. A rádiók több munkatársa bejelentkezett az adásban, több hozzászólásból kiderült, hogy jól fogy a rövidital és jó a hangulat. Volt sírás, hálálkodás, a Slágeren a munkatársak kérhettek számokat és mindkét rádión közben történeteket idéztek fel a szerkesztőség életéből. Volt szó céges románcról, a többieket meztelenkedéssel heccelő munkatársól, de beszélt a komoly sportműsort hiányoló műsorvezető is. A Slágeren bejelentkezett a rádió hangja, Kautzky Armand színész is.

A Sláger 100.8 MHz-es frekvenciáján csütörtökön 0 óra 0 perc 10 másodperctől a Neo FM, a Danubius 103.3 MHz-es frekvenciáján pedig a Class FM adása hallható. A Class FM honlapján egy visszaszámláló mutatta az időt az új adó indulásáig. Szignállal, majd egy 1930-as slágerrel indult. Az adó hajnali egykor már híreket fog sugározni, csütörtökön hat órakor pedig a korábban a Danubius rádiónál dolgozó Szani Roland és Argyelán Krisztina vezetésével megkezdi reggeli műsorát. A Neo a himnusszal kezdte adását, majd a rövid köszöntő szöveg után a Neked írom a dalt című LGT-számmal indították az adást.



Video a Class FM indulásáról

Az MTI helyszíni tudósítása szerint a Danubius székháza előtt összesereglett tömeg "Szép volt fiúk" skandálással búcsúztatta a rádió munkatársait. Éjfélre legalább kétezren gyűltek össze a Danubius Rádió székházánál az MTI szerint. Ők a leállás mintegy félperces csöndje után a műsorkészítőkkel együtt énekelték el a Locomotiv GT Szól a rádió című számát.

"Mi nem gyászolunk" - mondta a rádió reggeli műsorát vezető Sebestyén Balázs, de hozzátette, hogy a lelke mélyén mindenki szomorú. "Mindenkinek nagyon köszönöm, egy hihetetlen élmény volt" - mondta kevéssel fél tizenkettő után Földes Ádám vezérigazgató; "sajnáljuk, a szívünk szakadt meg, egy részünk veszett oda, de igyekszünk felállni, keresni a jövőt" - tette hozzá.

Az MTI szerint kisebb csoport virrasztott szerda éjjel, egy órával az adó koncessziójának lejárta előtt a Sláger Rádió budapesti székházánál. Az MTI szerint körülbelül húszan álltak, gyertyát égetve az épület előtt, és hallgatták a kereskedelmi adó műsorát. Heal Edina vezérigazgató az adás sugárzásának befejezése előtt mondott beszédében azt mondta, "érthetetlen, elfogadhatatlan, szomorú", hogy a Sláger befejezi adását. Hozzátette, hogy bíznak a közvélemény erejében és a független magyar bíróságban. Mint mondta, nem akarják kivárni, amíg a végső döntés megszületik, ezért a hallgatóságukat arra kérte: "tartsatok ki, hamarosan visszajövünk, lehet, hogy már a napokban". Ezzel nyilvánvalóan a számukra kudarccal záruló pályázati döntés állítólagos politikai tényezőire utalt, amiről részletesebben itt olvashat.

A Sláger és a Danubius is folytatni szeretné adását. A Sláger tárgyal a Budapesten fogható Roxy Rádió tulajdonosával arról, hogy kibérelné frekvenciáját. A rádió szerdai adásában többször elmondták, hogy keresik a megoldást, és remélik, hogy megtalálják, addig pedig az interneten követhető a műsor. A Danubius vezérigazgatója annyit közölt: online adásuk továbbra is hallható és keresik a lehetőséget a folytatásra.

A rádiófrekvenciákról szóló cikkeinket itt olvashatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!