Nem volt rendszeres a szekszárdi diáklány bántalmazása, mindössze az RTL Klub Híradó-jában bemutatott két esetben verték meg - ezt állapította meg az iskolai vizsgálóbizottság. Ennek ellenére januártól két biztonsági őrt alkalmaznak az intézményben, akik a diákokra is odafigyelnek - mondta Juhász Imre, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartók Szövetkezetének igazgatója szerdán.
A verekedésben részt vevő diákok tantestületi megrovást, az erőszakot tétlenül végignéző társak pedig igazgatói figyelmeztetést kaptak a szekszárdi Kolping iskolában történt verekedés után. A büntetésekkel egyetértett az a háromfős vizsgálóbizottság, amely az eset körülményeiről készített jelentést szerdán adta át az iskolaszövetség vezetőinek.
A két és fél oldalas dokumentum alapján a sértett diáklány szeptemberben került az iskolába, beilleszkedési zavarai voltak. Először egy szeptemberi tanórán bántalmazta őt egy társa, hirtelen felindulásból. A verekedő diák igazgatói megrovást kapott, majd a vizsgálat szerint januárig nem történt újabb bántalmazás.
Januárban a lány - magánéleti probléma miatt - összeveszett egy másik lánnyal, akivel egyébként jó barátságban volt. Tanáraiknak megígérték, hogy nem bántják egymást, a következő tanórát követő szünetben azonban mégis pofozkodni kezdtek, amire a jelentés szerint a videofelvételeket készítő diákok tudatosan készültek. A verekedő lányt az eset után szülei egy másik iskolába íratták át.
Januártól az intézmény szekszárdi, hétfőtől pedig a palánki épületében is egy-egy biztonsági őr jár-kel a diákok között, feladatuk lesz a tanulók viselkedésének ellenőrzése is - mondta Juhász Imre igazgató. A verekedésben érintett osztályban csütörtökön konfliktuskezelési napot rendeznek.
A diáklány megverése miatt a nyilvánosságra került, mobiltelefonnal készült felvételek alapján a rendőrség is vizsgálatot indított.