A jászberényi Szent Erzsébet Kórház értesítette az Országos Mentőszolgálatot, az érintett területek háziorvosait és önkormányzatait, hogy a Jászságon kívülről ne irányítsanak sürgősségi ellátásra szoruló betegeket az intézménybe - közölte Szabó Tamás ügyvezető igazgató az MTI-vel. Felére veszik vissza a nem ellátási területről érkező betegek műtéteit, és a járóbeteg-ellátásban is csökkentik a laboratóriumba, a röntgenre és a gasztroenteorológiára jelentkező betegek létszámát.
Szabó Tamás jelezte: minden kórházi osztály számára hónapokra lebontott költségkeretet szabtak meg. Ha a kiadások az adott hónapban elérik a keret 80 százalékát, csak a menedzsment egyedi döntése után lehet további beavatkozást végrehajtani. Természetesen a döntés az életmentő beavatkozásokat és a szüléseket nem érinti - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Tájékoztatása szerint a korlátozásoktól éves szinten mintegy százmillió forint megtakarítást remélnek, viszont a jelenlegi osztályszerkezet fenntartása még további 260 millió forintos hiánnyal jár. Ha az önkormányzat ezt a pénzt nem tudja pótolni, akkor várhatóan további intézkedések - osztályok bezárása, különböző tevékenységek feladása - szükségesek. Ez a döntés azonban a tulajdonosra vár - tette hozzá az igazgató.