"Ha nem lennék beteg, már szabadultam volna"

Könnyű bentragadni az erőszakos bűncselekményt elkövető mentálisan beteg embereknek fenntartott intézetben. A kényszergyógykezelésre küldött emberek átlagosan öt évet húznak le itt, pedig állapotukat évente kétszer felülvizsgálják. Ha kijutnak, akkor sem járnak sokkal jobban, az intézeti múlt sokuk sorsát megpecsételi, utógondozásuk pedig nem megoldott. Májustól változnak a kényszergyógykezelés szabályai,  de nem biztos, hogy a jelenlegi körülmények között ezzel a betegek járnak jól.

"Az a helyzet, hogy nem öltem meg anyámat" - bár mást kérdezett tőle a bírónő, csak ezt ismételgette konokul az ősz hajú, középkorú férfi szerda reggel a Markó utcai bírósági tárgyaláson, ahol eldőlt: újabb fél évig még biztosan nem hagyhatja el az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI). Tudathasadásos elmebetegség, idült állapot, érzékcsalódások, hallási hallucinációk, érzelmi elszínteledés - sorolta a férfi orvosszakértői vizsgálatának megállapításait a bíró.

A Kozma utcai börtön területén működő intézetbe küldik kényszergyógykezelésre az ország egész területéről azokat az embereket, akik súlyos, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűnt követtek el, elmeállapotuk miatt nem büntethetőek, de tartani lehet attól, hogy újra hasonló dolgot tennének.

A külsőre, viselkedésre teljesen átlagos férfi tizenkét éve az IMEI lakója. Az MTI archívuma szerint 1997 nyarán maga sétált be a XVIII. kerületi rendőrkapitányságra, és bejelentette az ügyeletes tisztnek, hogy előző este dinnyeevés közben vitába keveredett édesanyjával, dulakodás kezdődött, és végül leszúrta az idős asszonyt. A rendőrök a helyszínen megtalálták a holttestet. A férfit 1998-ban küldték jogerősen kényszergyógykezelésre.

Húsz évnél többet senkit nem ülhet

A kényszergyógykezelés a hatályos törvény szerint bármeddig eltarthat, de szükségességét fél évente bíróságon kell felülvizsgálni. Májusban lép hatályba a Büntető törvénykönyv módosítása, amely felső határt szab a kényszergyógykezelés időtartamának. Az új szabály szerint a jövőben a kényszergyógykezelés legfeljebb annyi ideig tarthat, amennyi szabadságvesztés kiszabható lett volna az adott bűncselekményért, ha beszámítható lett volna az elkövető. Ha életfogytiglan lett volna az ítélet, a kényszergyógykezelés idejének felső határa húsz év lesz májustól.

A törvényjavaslatot beterjesztő igazságügyi minisztérium azzal indokolta a változtatást, hogy a határozatlan ideig nyújtható kényszergyógykezelés ellenkezik az egyik büntetőjogi alapelvvel, miszerint kötelező a büntetést pontosan és egyértelműen meghatározni.

Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa december elején kiadott jelentésében a törvénymódosítást úgy értelmezte, hogy májusban egyszerre szabadulnak majd az IMEI-ből azok a betegek, akik addigra már kitöltötték a kényszergyógykezelésen tölthető maximális idejüket. Az ombudsman az intézet orvosigazgatójára hivatkozva azt írta: ez 20-25 beteget érinthet. Ez az értelmezés azonban téves, mert a módosítás nem visszamenőleges hatályú - állította az [origo]-nak egybehangzóan a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és az igazságügyi tárca sajtóosztálya. Az új szabály kizárólag azokra fog vonatkozni, akiket május után ítélnek jogerősen kényszergyógykezelésre.

Az IMEI mostani kényszergyógykezelt lakói - akik az ombudsmani jelentés alapján körülbelül 170-en lehetnek - csak a félévente ismétlődő bírósági tárgyalásokban bízhatnak. Nagyon kevés tárgyalás végződik a kényszergyógykezelés megszüntetésével. Tavaly 22, 2008-ban pedig 27 beteget bocsátottak el az IMEI-ből a BVOP statisztikája szerint, pedig az IMEI körülbelül 170 lakójának az ügyét legalább egyszer tárgyalták, bár volt olyan is, akiről kétszer döntöttek.

A Markó utcában szerda reggel alig egy óra alatt összesen négy beteg tárgyalása zajlott le: mindegyiküknél a kényszergyógykezelés fenntartását rendelték el. Az ősz férfi emberölés, két másik beteg különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt került az IMEI-be, negyedik társuk pedig emberölési kísérletet és önbíráskodást követett el. Mindannyian körülbelül tíz éve élnek az intézetben. A tárgyalásra várva csendesen üldögéltek a terem előtti padon, őrök felügyeletével. Egyikük alkudozott az őrrel, hogy vegye le a kezéről a bilincset, panaszkodott, hogy túl szoros, de a bilincs maradt.

"Nem értem, miért vagyok az IMEI-be bezárva"

Ketten a tárgyaláson is alig beszéltek, egyszerűen tudomásul vették a határozatot, bár a bírónő lehetőséget adott arra, hogy elmondják észrevételeiket. Fellebbezést jelentett be viszont az anyja megölését tagadó beteg, aki ártatlanságát bizonygatta. Azt állította, hogy az anyja meg sem halt. "Nem értem, ha nem öltem meg az anyámat, akkor miért vagyok az IMEI-be bezárva" - mondta.

Nála is tovább tartotta szóval a bíróságot a negyedik, szintén tudathasadásos férfi, akinek a szakvélemény szerint "logikailag fellazult" a gondolkodása, és súlyos személyiségtorzuláson esett át. Hevesen gesztikulálva előadott beszédét sajátos artikulációja miatt alig lehetett érteni. A bírónő visszakérdezéseiből derült ki, hogy haza szeretne menni valamilyen tanyára, a testvéréhez, és panaszkodott rá, hogy hosszú ideje ott van már az IMEI-ben.

A tárgyalás formális, kiszámítható, a forgatókönyv mindig ugyanaz volt. A bírónő közölte, hogy az IMEI a kezelés fenntartását javasolta, összefoglalta, mi állt a kirendelt igazságügyi elmeorvos-szakértők véleményében. Sem az ügyész, sem a kirendelt védő nem szólt hozzá érdemben az elhangzottakhoz. Az egyik betegnél kiderült, hogy a védőjével egy szót sem beszélt a tárgyalás előtt. A bírónő erre megkérdezte a beteget, szeretne-e tárgyalni az ügyvéddel, de a férfi nemet intett.

A kényszergyógykezeltek állapotát ritkábban vizsgálják felül, mint azokét a pszichiátriai betegekét, akik nem követtek el súlyos bűncselekményt, és egészségügyi gyógyintézetben kezelik őket kötelező jelleggel. Az ő esetükben nem félévente, hanem pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben harmincnaponként, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében hatvannaponként van felülvizsgálat - mondja ki az egészségügyi törvény.

"Lazán bent tarthatták"

Olyan statisztika nincs, amely egyes bűncselekmény-típusokra lebontva elemezné a kényszergyógykezelés időtartamát. Emiatt nem lehet biztosan tudni, hogy jelenleg hány beteg tölt hosszabb időt kényszergyógykezelésen, mint amennyit börtönben kellett volna ülnie, ha büntethető lett volna. A BVOP adatai szerint az IMEI-ben öt év az átlagos kezelési idő. Az elmúlt két évben elbocsátott betegek esetében 11 hónap volt a legrövidebb, és 22 év a leghosszabb kezelési idő.

A Btk. szerint emberölés minősített esetéért életfogytiglan is járhat, de például a súlyos testi sértés alapesetben legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Egy 2003-ban, civilek által készített kutatásra épülő tanulmányban az áll, hogy a kényszergyógykezelés sokszor tovább tart, mint ameddig a szabadságvesztés tartott volna. A tanulmány egy igazságügyi elmeszakértő szóbeli közlésére hivatkozva azt írja: hivatalos személy elleni erőszak miatt általában 2-3 év börtönt szoktak kiszabni, de az IMEI-ben akár 5-6 év kényszergyógykezelés is várhat a tettesre.

"Sok beteget láttunk, ahol ilyen előfordult" - mondta az [origo]-nak egy korábban az IMEI-ben kezelt férfi hozzátartozója, aki a családjára tekintettel saját ügyükről nem szeretett volna beszélni, de kijelentette, hogy abszolút egyetért a törvénymódosítással. Neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a betegek gyakran beszélgettek erről egymás között. Hallott ő is olyanról, hogy a súlyos testi sértést elkövető betegeket három helyett "hat-nyolc évet lazán bent tarthatták".

"A betegek maguk nagyon igazságtalannak érezték a helyzetet. Kényszergyógykezeltnek lenni nem jó dolog, és parttalanná tud válni. Volt olyan csoport, ahol azt mondta a beteg, hogy 'ugyanezért a gyilkosságért, hogyha nem lennék beteg, már szabadultam volna'" - mondta az [origo]-nak Zsombor Júlia, aki korábban 19 éven át volt az IMEI munkatársa, és 2006-ban ment nyugdíjba a Klinikai Pszichológiai Osztály vezetőjeként.

A szabadulás az IMEI-ben kényszergyógykezelt emberek esetében nem azt jelenti, hogy felügyelet nélkül az utcára kerülnek. Elvben három út áll előttük: ha továbbra is súlyos az állapotuk, civil pszichiátriára költöznek, ha pedig jobban vannak, akkor egy hozzátartozójuk vagy egy elmeszociális otthon fogadja be őket.

Sokszor hozzátartozó az áldozat, a képzeletbeli üldöző

Az IMEI-ben kezelt betegek túlnyomó többsége skizofrén. Ez a betegség világszerte az emberek körülbelül egy százalékát érinti, Magyarországon 90-100 ezerre teszik a skizofrének számát. A közhiedelemmel ellentétben a skizofrén betegek általában nem agresszívabbak, mint az egészséges emberek. Az elmebetegek jóval kisebb arányban követnek el életellenes bűncselekményt, mint a nem elmebetegek - mondta Zsombor Júlia.

Amikor viszont egy skizofrén ember mégis gyilkosságot követ el, akkor az áldozat legtöbbször közeli hozzátartozója. A betegség része lehet a paranoiditás, a skizofrén a képzeletbeli üldözőjét öli meg: apját, anyját, szerelmét - mondta Zsombor. Szerinte nőknél az is elő szokott fordulni, hogy megpróbálnak öngyilkosságba menekülni a képzelt üldözés elől, és mivel féltik a gyereküket, őket is "magukkal vinnék". Ezért meggyilkolják a gyereküket, de az öngyilkossági kísérletet ők maguk túlélik, és az IMEI-be kerülnek. Ha a beteg állapota javul, "föltisztul", és szembesül azzal, amit tett, az borzasztó, énidegen dolog számára, és nagy az öngyilkosság veszélye - magyarázta Zsombor.

A betegek egy része magára marad, az életben maradt hozzátartozók olykor megszakítják velük a kapcsolatot. A szerdai bírósági tárgyalásra a négy ember egyikét sem kísérte el rokon, barát vagy ismerős. Az egyik, harminc körüli férfi a bírónő kérdésére arról számolt be, hogy édesapja rendszeresen látogatja, de az újabb kérdések után kiderült, hogy az apa utoljára karácsony előtt volt nála, és legközelebb húsvét utánra ígért látogatást.

A Korlátozottan Cselekvőképes Személyek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége elnöke, Molnár István azt mondta az [origo]-nak: szövetségüknek csak egyetlen olyan tagja van, akinek hozzátartozóját korábban az IMEI-ben kezelték. Molnár szerint ennek az az oka, hogy azok nagyobb valószínűséggel válnak bűnelkövetővé, akiknek nincsenek bizalmasai, ép elméjű kapcsolatai.

Nem volt ügy, csak egy kis zaj

Zsombor szerint az IMEI mindig külön figyelmet fordított arra, hogy a betegek kapcsolatait felderítse és életben tartsa, vannak például olyan szervezetett látogatások, ahol pszichológus, nevelő segítségével próbálják rendezni a viszonyt. Volt olyan beteg is, akit végül egy barátja vitt el magával az intézetből.

Az IMEI-ből elengedett emberek csak nagyon ritkán követnek el újra életellenes bűncselekményt, jóval ritkábban, mint a börtönből szabadult, ép elméjű bűnözők - mondta Zsombor. A környezet ennek ellenére sokszor elutasító velük szemben, az őket befogadó hozzátartozó gyakran kényszerül költözésre, másutt kezdenek új életet. Az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó hozzátartozó azt mondta: az ő esetükben "nem volt ügy" a hazatérésből. Volt némi konfliktus, "volt egy kis zaj", de tudomása szerint se feljelentés nem volt, sem konkrét panasszal nem éltek a közelükben lakók.

Kórterem az IMEI-ben

A visszailleszkedést a hétköznapi életbe a pszichológiai osztály korábbi vezetője szerint nehezíti az is, hogy amíg a beteg az IMEI-ben él, addig "borzasztó sok minden változik" a külvilágban. Újra meg kell szokni, "hogyan kell villamosjegyet venni, buszon utazni", és az is nehéz, hogy az addig nagyon szigorú keretek között élő ember megszokja: ezentúl maga gazdálkodhat az élete nagy részével. Fontos a beilleszkedéshez, hogy kint is meglegyen a lehetőség a rehabilitációra, tudjon a beteg orvoshoz, gyógyító csapathoz kapcsolódni. Külön nehézség, hogy bár az IMEI-n belül már kiépült egy bizalmi kapcsolat a személyzet és a beteg között, hozzájuk a beteg később nem mehet vissza, csak ha újabb bűncselekményt követ el - magyarázta Zsombor.

"Ha nem eszik meg a spenótot, bepánikolnak tőlük"

Aki nem szorul további kórházi kezelésre, de nincs hozzátartozója, aki hazavárná, elmeszociális otthonba kerül. Az ilyen otthonok száma azonban csökkent, az intézmények zsúfolttá lettek, kevés a pszichiáter, "rájuk dől a tető" - sorolta a problémákat Zsombor. Emiatt nem ért egyet a törvénymódosítással az IMEI egy másik, korábbi dolgozója, aki neve elhallgatását kérve azt írta az [origo]-nak: "Vannak olyanok akiknek nem kéne és nem is kellett volna kikerülniük. Az a baj hogy ott fönt nem tudják, hogy milyenek. Dolgozzanak köztük és rájönnek, hogy nem mindet lehet kiengedni, főleg elmeszociális otthonba, ahol ha nem eszik meg a spenótot, mindjárt bepánikolnak tőlük".

A nem gyógyult, IMEI-ből távozó betegeknek civil pszichiátriára kell kerülniük, de a polgári elmeosztályok Zsombor szerint "nem szeretik" a korábbi kényszergyógykezelteket, és nincsenek is rájuk felkészülve. Elvileg megtehetik azt is, hogy kényszerből felveszik a beteget, azután pár nap múlva kiírják, bár "lelkiismeretes orvos nem tesz ilyet" - jegyezte meg. Ráadásul az ilyen intézmények férőhelyeinek száma is csökkent, többek közt az OPNI bezárása miatt - tette hozzá. Erre a problémára hívta fel a figyelmet decemberi jelentésében az ombudsman is. Szabó Máté azt írta: "elméletben nagy előrelépést jelent" a törvénymódosítás, de a gyakorlatban szerinte nem teremtették meg a veszélyeztető magatartást tanúsító kényszergyógykezeltek további egészségügyi ellátásnak feltételeit.

Az ombudsman egy szeptemberi, előzetes bejelentés nélkül végzett vizsgálat alapján keményen bírálta a kényszergyógykezeltek elhelyezését is az IMEI-ben. Az 1896-ban, eredetileg tébolydának épült intézet állaga nagyon leromlott, egyes kórtermekben még konnektor sincs, a körülmények súlyosan sértik a betegek jogát az emberi méltósághoz - áll a jelentésben. Az [origo] IMEI-ben készített, korábbi riportját itt olvashatja.