Nem lesz szendvics a Malév-gépeken a sztrájk miatt

Vágólapra másolva!
Csak kisebb késéseket okozott eddig a Malév földi kiszolgálóinak sztrájkra a ferihegyi repülőtéren, a gépek 20-30 perces késéssel indulnak Budapestről. A reptér szóvivője szerint a 200 földi kiszolgáló ötöde nem vette fel a munkát, mert szakszervezetük béremelést és a megszűntetett kollektív szerződés visszaállítását követeli. A sztrájk miatt az utasok csak hideg élelemre számíthatnak, melegétel és szendvics nem lesz kedden.
Vágólapra másolva!

Késésekre és szerényebb ételadagokra kell számítaniuk kedden a Malév utasainak, mivel hétfő este óta sztrájkol a légitársaság földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling (GH). A légitársaság közleménye szerint járattörlésre eddig nem volt szükség, az utasokat viszont arra kérik, hogy legalább egy órával korábban érkezzenek ki a reptérre, mint normál esetben.

A ferihegyi repülőtér délelőtt üzemszerűen működött, a menetrendben 20-30 perces késéseket okozott a Malév Gound Handling (Malév GH) dolgozóinak munkabeszüntetése - mondta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője. A Malév GH nem csak a Malév, hanem jó néhány más légitársaság földi kiszolgálását is végzi.

A szolgálatra rendelt 200 dolgozóból 35-40 nem vette fel a munkát - mondta Hardy Mihály. A Malév repülőgépeit a Budapest Airport igyekszik olyan állóhelyekre állítani, ahol könnyebb a mozgatásuk, mert a sztrájk miatt a szokottnál kevesebb vontató, illetve szállítójármű áll rendelkezésre. Hardy szerint ugyanakkor az utasok bejelentkezése, a poggyászfeladás és poggyászkiadás zavartalan.

A vezetők is pakolnak

Limburger Lóránt, a Malév GH vezetője szerint a kiszolgáló berendezés kezelők és a fedélzeti ellátási osztály rakodói sztrájkolnak. Előbbiek az aszfalton futó járműveket kezelnék, a másik osztály dolgozóinak pedig az ételeket kellene a repülőgépekre felvinni. A járatok élelmiszerkészletét jelenleg az ellátási osztályon dolgozó szolgálatvezetők töltik fel, ám mivel több ember munkáját kell ellátniuk, az utasok csak szerény adag hideg élelemre és innivalóra számíthatnak a délutáni járatokon, meleg ételre és szendvicsre nem.

Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője azt mondta, hogy a légitársaság reggeli 10 járata kisebb késésekkel elindult. Délben további 13 induló járata van a társaságnak, egyelőre ezeknél is csak kisebb késésekre számítanak. Délután 15 Malév járat indul Ferihegyről. A Malév GH reprezentatív szakszervezete, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hétfőn estétől hirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetést. A LESZ 20 százalékos béremelést követel 2010-re és a megszüntetett kollektív szerződés visszaállítását akarja elérni.

Sztrájktörés

A LESZ szerint a Malév szabálytalan intézkedésekkel igyekszik megtörni a munkáltató a Malév földi kiszolgáló cégénél folyó sztrájkot, ezért munkajogi ügyekben a Munkaügyi Felügyelet azonnali helyszíni vizsgálatát kérték, a biztonsági előírások megsértésének hivatalos megállapítása érdekében pedig a Légügyi Igazgatósághoz és a Repülőtéri Rendőr Igazgatósághoz fordultak.

Hegedűs erre úgy reagál: a Malév GH jogszerűen jár el, a munkához szükséges képesítéssel rendelkező szakembereket alkalmaz, ami azt is jelenti, hogy munkavégzésük nem jelent biztonsági kockázatot az üzemelésben. Szerinte a LESZ vezetői látva az újabb sikertelen sztrájkot, annak beismerés és érdemi tárgyalások helyett vádaskodással próbálja támadni a vállalat menedzsmentjét.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!