Az MSZP budapesti párttanácsa szerdán dönt arról, hogy ki kerüljön Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes helyére a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójában. Az MTI szerint várhatóan Élő Norbert, XII. kerületi önkormányzati képviselő lehet Hagyó utódja.
Hagyó Miklós, az MSZP XII. kerületi elnöke február 2-án mondott le a képviselőjelöltségről, a budapesti listán betöltött helyéről és Fővárosi Közgyűlési mandátumáról, miután a párt budapesti elnöksége erre kérte a BKV-botrány miatt.
Hagyó egyéni választási körzetében Katona Tamás pénzügyi államtitkár indul, az MSZP fővárosi listáján pedig a hagyó mögött szereplők mind automatikusan egy helyet lépnek előre, így arról nem kell külön dönteni.
Hagyó 2006 őszétől tavaly november közepéig Budapest főpolgármester-helyetteseként felügyelte a fővárosi cégeket, köztük a BKV-t is, ahol azonban botránysorozat robbant ki a hatalmas összegű végkielégítések és vitatott tanácsadói szerződések miatt. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított, miután a BKV vezetése számos feljelentést tett.
A gyanús szerződések miatt a társaság több vezető munkatársát is meggyanúsították többek között hűtlen kezeléssel. Előzetes letartóztatásba került Z. Tibor, a BKV korábbi kommunikációs főosztályvezetője, illetve Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadó. Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét házi őrizetbe helyezték.