Mesterlövész lőtt ki pénteken egy felforrósodott acetilénpalackot Szolnokon, miután azt a tűzoltók kihozták egy családi ház kigyulladt melléképületéből. A környéken lakóknak rövid időre el kellett hagyniuk otthonukat - közölte a Szolnoki Tűzoltóság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Szolnokon, a Botond úton egy családi ház melléképületében robbant fel péntek délelőtt egy gázpalack, az épület kigyulladt - közölte a rendőrség. A Botond úti családi házhoz közvetlenül hozzáépített lakatosműhely gyulladt ki a délelőtti órákban - mondta Erdélyi Tibor, a tűzoltók szóvivője. A szolnoki tűzoltókat 10.24-kor riasztották, öt perc múlva tizenhét fővel és öt kocsival érkeztek a helyszínre.
Ekkor a körülbelül 50 négyzetméteres lakatosműhely már teljes terjedelmében égett, ráadásul a tűz átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A lángokat hat vízsugárral egy óra alatt sikerült megfékezni. A műhelyben még a tűzoltók kiérkezése előtt felrobbant két darab 11,5 kilogrammos propánbután gázpalack.
Oltás közben a még lángoló épületből a tűzoltóknak sikerült kihozniuk további két, hegesztéshez használt oxigénpalackot, valamint egy acetilén és egy másik palackot is. Az acetilén palack a nagy hőterhelés miatt annyira felforrósodott, hogy a tűzoltók kérésére a rendőrség mesterlövészeinek kellett azt kilőnie, így csökkentve a robbanással fenyegető túlnyomást a tartályban.
A tűz keletkezési okát egyelőre még szakértők vizsgálják, ám az elsődleges adatok alapján a műhelyben a balesetet megelőzően hegesztési munkálatokat végeztek - mondta el Erdélyi Tibor.
A tűzben nem sérült meg senki, a keletkezett kár értékékének megállapítása még folyik - tette hozzá a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Veres Éva elmondta: a Botond utcát az akció közben lezárta a rendőrség. Rövid időre az égő épület közelében, 250 méteren belül lakó családoknak is el kellett hagyniuk otthonaikat. Ám miután a veszélyhelyzetet a szakemberek elhárították, visszatérhettek otthonukba.