Ingatlanjaival kapcsolatos döntéseinek semmi közük a BKV-ügyhöz, azok magánéleti döntések - mondta az MTI-nek Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes. Hagyó azt mondta, ezek nem tartoznak a nyilvánosságra, a BKV-ügyben pedig áll minden vizsgálat elé.
Korábban a Hvg.hu számolt be arról, hogy az elmúlt hónapokban két ingatlanját lányának ajándékozta, egy másik haszonélvezeti jogát jelenlegi élettársára íratta, és eladott két ingatlant.
Hagyó szerint méltatlan, hogy a volt élettársát is bele akarják keverni az ügyekbe. Gyermeke édesanyjával, akinek 3 százalékos tulajdonrésze van a cégében, 2003 óta nem él együtt - tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben tervez-e valamilyen újabb lépést ingatlanjaival kapcsolatban, határozott nemmel válaszolt.
Hagyó azt mondta, nem gazdasági érdekek miatt lett politikus. Elismerte, hogy vagyonos embernek számít, de szerinte ezt nem politikusi pályafutásának köszönheti. Korábban a gazdaságban tevékenykedett, és az ottani sikereit nem a kapcsolatoknak, nem a privatizációnak, hanem a személyes képességeinek köszönheti - jelentette ki.
A BKV-nál kipattant csalásgyanús ügyek miatt korábban lemondott több politikai tisztségéről Hagyó Miklós, aki a társaságot is felügyelte. A nem tiszta szerződések miatt a társaság több vezető munkatársát is meggyanúsították egyebek mellett hűtlen kezeléssel. Előzetes letartóztatásba került Z. Tibor, a BKV korábbi kommunikációs főosztályvezetője, illetve Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadó. Regőczi Miklóst, a BKV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét házi őrizetbe helyezték. A BKV-botrányról szóló cikkeinket itt találja.