Szombat estétől vasárnap reggelig összesen tizenhét határsértőt fogtak el a határrendészek Röszke környékén és Szegeden - közölte vasárnap a Csongrád megyei rendőrség. Három szomáliai férfire szombaton este nyolc óra előtt nem sokkal találtak rá Röszke külterületén, a vasúti sínek mentén. Valamennyien okmány nélkül, illegálisan léptek Magyarország területére. Vasárnap kora reggel Röszke közelében, a Széksósi úton bukkantak a határrendészek 2 palesztin férfire, akik ugyancsak illegálisan lépték át az országhatárt.
Nem sokkal később, fél hét után néhány perccel egy szolgálatba tartó határrendész figyelt fel három gyanús férfire a Mars téri autóbusz-pályaudvaron Szegeden. Szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őket - olvasható a rendőrségi közleményben. Kiderült, hogy valóban nincs velük minden rendben, ugyanis jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták. A három férfi elmondta, hogy van egy negyedik társuk is, aki szintén a Mars téren tartózkodik. Ekkor a határrendész telefonon jelezte ezt kollégáinak, és a helyszínre érkező járőr meg is találta a negyedik, szintén illegálisan Magyarországon tartózkodó palesztin férfit is.
Vasárnap reggel 9 óra előtt nem sokkal újabb határsértők kerültek elő Röszke külterületén, lakossági bejelentés után. A járőrök a polgárőrök közreműködésével meg is találták őket: összesen 8 főt, akik közül hatan palesztinaiak, ketten pedig szomáliaiak. Valamennyiükkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.