Kiszakadt a villamossín a Szent Gellért tér közelében

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Pótlóbuszok szállították az utasokat a 18-as, 19-es és a 41- es villamosok vonalán a Szent Gellért tér és a Döbrentei tér között szombat délután Budapesten. A meleg miatt ugyanis kiszakadt a helyéről a villamossín a Szent Gellért tér közelében. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője szerint vágánykivetődés történt, szinte pontosan ugyanazon a szakaszon, ahol egy héttel korábban. Ezen a szakaszon úgynevezett nagypaneles vágányok vannak, és nincsenek lerögzítve a sínek, ezért, ha a karbantartásuk nem megfelelő, hő hatására felpúposodhatnak. Herczeg Zoltán, a BKV fődiszpécsere szerint a hibát egy óra alatt javították ki, szombaton öt óra körül már újra jártak a villamosok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!