Medián: Minden korábbinál nagyobb a Fidesz támogatottsága

Vágólapra másolva!
Minden második ember Fidesz-szimpatizánsnak vallotta magát a Medián május elején, a HVG számára készült közvélemény-kutatása során. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága még sosem volt ilyen magas, a szocialistáké viszont az elmúlt másfél évtized mélypontján van.
Vágólapra másolva!

Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága a Medián legújabb, a HVG számára készült közvélemény-kutatása szerint. A kutatás alapján minden második válaszadó - és a biztos szavazók 68 százaléka - a leendő kormánypártra szavazna. Sosem volt még olyan magas a Fidesz támogatottsága, mint amekkorát a Medián május elején készített felmérése jelez. Az intézet a Hvg.hu portálon olvasható elemzése szerint ennél magasabb, 51 százalékos támogatottsága az MSZP-nek is csak egyszer, 2002 augusztusában, a száznapos program idején volt.

Egy hónappal a választás után a Medián kérdésére ötből négyen azt állították: szavaztak az első fordulóban. Ugyanakkor a Fidesz a ténylegesnél is jobban szerepelt volna, ha a válaszadók valóban úgy szavaznak, ahogyan most emlékeznek. Jelenleg ugyanis 66 százalékuk azt állítja, hogy a Fideszre voksolt, noha a pártszövetség 53 százalékos eredményt ért el április 11-én. Ez azt mutatja, hogy a visszaemlékezések inkább a jelenlegi pártpreferenciákat tükrözik, mintsem a választási eredményt - olvasható az elemzésben.

Május elején már csak a válaszadók 11 százaléka szavazott volna a szocialistákra. Az elmúlt másfél évtizedben egyszer sem volt ilyen alacsony az MSZP támogatottsága. A felmérés alapján tovább nőtt a választási kedv, amely a Jobbik táborában a legmagasabb (87 százalék). Részben ez okozta, hogy a választani tudó biztos szavazók körében a Jobbik megelőzte a szocialista pártot. Ebben a körben a Fidesz támogatottsága 68, a Jobbiké 14, az MSZP-é 13 százalék, az LMP-re pedig 4 százalék szavazna.

A Medián felmérése május 7. és 11. között készült 1200 felnőtt ember személyes megkérdezésével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!