Két áradó folyó közé szorulva védekeznek Sajóládon

Vágólapra másolva!
Mire a Sajó apadni kezdett, a megáradt Hernád vize érte el erdőn-mezőn keresztül a két folyó közt fekvő Sajóládot, ahol hétfőn már negyedik napja küzdöttek az árral a helyiek és a megsegítésükre kivezényelt rendőrök. Az emberek fáradtak és aggódnak, a rendőrök morognak a hosszú szolgálat miatt, de senki nem adta fel. A védekezés első ránézésre kaotikus, de valahogy mindig került homokzsák, szivattyú és ember is.
Vágólapra másolva!

"Reggel nyolckor szóltak, hogy a Pista bácsi kertjét elöntötte a víz. Mire feleszméltem, az enyémben is bokáig ért" - mondta az [origo]-nak egy sajóládi férfi, hogyan vették észre, hogy a múlt hét óta áradó Sajó után új veszély fenyegeti a falut: a néhány kilométerrel odébb folyó Hernád vize is megjelent a kertek alján, a pincékben, majd átfolyt a falu egyik szélső utcájának aszfaltozott útján is.

A Hernád vize korábban több helyen átbukott a gátakon, és elöntötte a két folyó közti területet, amely - egy katasztrófavédelmi szakember szavaival - "úgy néz ki, mint a Balaton". Ezt a vizet a Sajólád mellett folyó kis patak medre nem tudta elvezetni, így az megjelent a falu szélső utcáiban, a legalacsonyabban fekvő részeken pedig már a házakat is elárasztotta. "Hogy ez meddig tarthat, lehetetlen megbecsülni, a legpesszimistább jóslat szerint még három napig emelkedni fog a víz" - mondta a katasztrófavédelmi szakember.

Úszva jött ki a munkagép sofőrje

A házak védelmére nyúlgátat építettek homokzsákokból, de egy üres teleknél az áradó folyó átfolyt az úton - kimosta még az út alapját is -, befolyt egy fás-bokros területre, ahol egyre csak gyűlt, és már a távolabbi utcákat fenyegette. Egy lánctalpas munkagéppel megpróbáltak ugyan utat csinálni a víznek, de még az is elakadt a sárban, a vezetője is úszva jött ki. "Majd ha kiszárad minden, megpróbáljuk kihúzni" - legyintettek rá sajóládiak.

"Negyedik napja lapátol mindenki" - mondta egy helyi nő a település temetője melletti téren, ahol a helyiek és a segítségükre kivezényelt rendőrök hatalmas homok- és sóderhegyeket lapátoltak zsákokba. Múlt héten előbb a falut két oldalról körbevevő Sajó öntötte el az udvarokat és a házakat, majd mire ez a folyó apadni kezdett - hétfőn délután már mintegy 20 centiméterrel volt lejjebb, mint a tetőzéskor -, addigra megjelent a Hernád vize.

Csüggedni nem érnek rá

"Na, fiúk, megy a Norbi Update?" - ugratta a homokhegyek mellett pihenő társait egy Békés megyei rendőrtiszt. "Az, Norbi Update. Legalább beleférek majd a régi ruháimba" - válaszolt erőltetett mosollyal egy rendőrnő. A békési rendőrök pénteken érkeztek Sajóládra, azóta szinte megállás nélkül lapátolnak és rakják a homokzsákokat, amelyeket minden létező járművel - a puttonyos kisteherautótól kezdve a hatalmas, kotrókanalas munkagépig - szállítanak a helyiek a veszélyeztetett utcákba.

Bár a faluszéli utcákban az asszonyok arcán látszott a feszültség, senki nem esett kétségbe, és mindenki igyekezett hasznossá tenni magát. "Nem szabad csüggedni, arra most nem érünk rá" - mondta egy helyi nő. Ha mással nem tudtak segíteni, kávét főznek a homokzsákot pakolóknak, egy idős néni pedig lángost sütött, amit a somogyi rendőrök egy pillanat alatt tüntettek el. "Marika néni, tessék már még gyúrni!" - hívta fel a nénit telefonon egy fiatalabb nő, aki kocsijával kihozta a lángost a rendőröknek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Nem szabad csüggedni" - Kattintson a képre árvízi galériánkért!

"Ilyenkor látszik meg az összefogás ereje" - mondta az [origo]-nak egy fiatal férfi, aki biciklivel indult Miskolcról, hogy segítsen a Sajóládiaknak, de Kistokajban szabadnapos budapesti rendőrökkel találkozott, aki elvitték magukkal őt és a bicikliét is. A Laciként bemutatkozó fiatalember - egy csapat helyi gyerekkel együtt - egész nap egy kisteherautó platóján ingázott a homokkupacok és az elöntött utcák közt, és pakolja le-fel a homokzsákokat. Út közben hangosan köszönget, és biztat mindenkit: "Hajrá magyarok!"

"Hát ti meg miért nem segítetek?"

A nagy összeborulás azonban nem volt teljes. Munkások egy csoportja egy új piac építésén dolgozott, és még akkor is a festéssel és a díszkövek lerakásával voltak elfoglalva, amikor a víz már a szomszéd kocsma kertjében állt. "Hát ti meg miért nem segítetek?!" - vonta őket kérdőre Laci a teherautóról, mire ők azt mondták: holnap van az átadási határidő, nekik muszáj befejezni a munkát. "Elviszi a víz estére az egész munkádat! Felpüffed a cemented!" - korholta őket a Laci nevű férfi, miközben a zsákokat pakoló rendőrök csak csóválták a fejüket.

A védekezés látszólag teljesen kaotikusan zajlott - több helyit és rendőrt is hiába kérdeztünk, ki irányítja a munkát, senki nem tudta, a polgármester pedig állítólag beteg -, de valahogy mindig minden a helyére kerül. Amikor lapát kellett, akkor érkezett egy férfi egy mikrobusszal, és kipakolt belőle egy tucat vadonatúj lapátot. Mire elfogyott volna a homok, jött egy újabb teherautó, és leborított egy kupacot. A homokzsákokat szállító járművek is látszólag véletlenszerűen álltak meg egy-egy ház előtt, mégis gyorsan felépültek a házak mögött a nyúlgátak, beindultak a szivattyúk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre árvízi galériánkért!


Naplementére a védekezésben dolgozó emberek kifáradtak. A békési rendőrök az árokparton cigarettázva arra panaszkodtak, hogy negyedik napja reggeltől estig csak lapátolnak és homokzsákot pakolnak a tűző napon, a váltás meg sehol. "A vámosok már harmadszor vonulnak el itt" - mutatott egyikük a VPOP kocsioszlopára, amely szirénázva húz el a főúton. "Mindenki állandóan vijjog, mintha attól bármi jobb lenne" - panaszkodott a szirénák miatt fejfájásra egy rendőrnő. Este nyolcra végül csak befutott a váltás, a Pannon Volán két busza, megrakva rendőrökkel.

A Hernád vize azonban napnyugta után is folyamatosan emelkedett, újabb és újabb utcákba kellett homokzsákokat szállítani, ahol a mélyebben fekvő részeken már patakként hömpölygött a víz. Ezt a vizet már meg sem próbálták megállítani, inkább mindenki a saját házát igyekezett körbevenni homokzsákokkal. A víz alatt fekvő részeken áramtalanítani kellett, így a sötétség is nehezítette a védekezők miunkáját, akiket ráadásul hihetetlen mennyiségű szúnyog is kínoz.

Ahogy emelkedett a vízszint, az emberek úgy lettek egyre idegesebbek, haragjuk a polgármester ellen irányult. Az egyik vízben álló ház előtt két férfi arról kezdett beszélni, hogy ősszel új polgármerstert és képviselőtesttületet kell majd választani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!