A rendőrség honlapján közzétett csütörtöki közlemény szerint gyanakvás nélkül élte mindennapjait az a tatabányai nő két gyerekével, aki fél éve költözött össze a barátjával, aki kommandósnak, titkos ügynöknek adta ki magát, ami a rendőrség szerint "feltehetően imponált az asszonynak". A rendőrség az után figyelt fel a férfira, hogy az egy nap gépfegyvert és gránátot nyomott a család nagyobbik lányának a kezébe, mondván, ilyet még úgysem látott.
A lány megijedte, elmesélte ezt az édesapjának, ő pedig a rendőrséghez fordult, mert a gyerek nem tudta megmondani, hogy éles fegyvert tartott-e a kezében, vagy mindez csak játék volt. Mikor az apa jelzésére a nyomozók keresni kezdték a férfit, kiderült, hogy azon a néven, amelyen a család a férfit megismerte, nincs senki az országos népesség-nyilvántartóban, ilyen nevű férfi az adatok szerint nem létezett.
A közlemény szerint a nyomozók először két verziót állítottak fel: vagy egy olyan, furcsa emberről van szó, akinek csak játékfegyverei vannak, vagy valóban éles fegyvert fogott a lány, és egy veszélyes bűnözővel van dolguk. A rendőrök figyelmeztették a családot, és megpróbálták kideríteni, valójában ki ez az ember. A lány segített, elmondta, hogy egyszer jártak nála Debrecenben, és felismerné azt a házat, ahol a férfi lakik. A lány el is vezette a nyomozókat a férfi debreceni lakásához. Ott egy G. Zsolt nevű férfi lakott, akit már keresett a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. Korábban öt év szabadságvesztést kapott, feltételesen szabadlábra helyezték, ám a férfi súlyosan megszegte a pártfogói felügyelet szabályait, ezért a bíróság visszavonta korábbi ítéletét, és az elengedett börtönbüntetés letöltését rendelte el.
A nyomozók ezután visszamentek Tatabányára, és 24 órás megfigyelés alá helyezték a családot. A nagyszülők házát is ellenőrizték, ahol kisvártatva felbukkant a férfi és élettársa, csomagokkal megrakodva léptek ki a házból, hogy pihenni menjenek - áll a rendőrségi közleményben. A rendőrök igazoltatták a párt, de a férfi továbbra is álnéven mutatkozott be, és csak többszöri felszólítást követően fedte fel kilétét. A csomagok átvizsgálása során az egyik bőröndben, a ruhák tetején egy 22-es hangtompítós fegyver volt kibiztosított, csőre töltött állapotban, lövésre készen. A rendőrség szerint a férfit hiába faggatták a nyomozók, nem beszél, és a lány által látott gépfegyver és gránát sem került elő.