Balsai István a 2006 októberi rendőrségi túlkapásokat, Budai Gyula pedig "az állami földek jogellenes elherdálását" fogja kormányfői megbizottként vizsgálni - jelentette be pénteken Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. A bemutatkozó sajtótájékoztatón Balsai István saját feladatával kapcsolatban úgy fogalmazott: a miniszterelnök megbízottja, így aki munkáját segíti, a miniszterelnököt segíti, aki gátolja, az a miniszterelnököt gátolja. Budai Gyula azt mondta, hogy Sukoró és Bábolna mellett több más ügyben is szeretne vizsgálatot folytatni. A két megbízott díjazás nélkül vállalta a feladatot, elmondásuk szerint megbízatásuk addig tart, amíg el nem végzik a feladatukat.
A két politikus által említett esetek szerepelnek azon a listán, amely azt a 13 ügyet tartalmazza, amelyek azonnali kivizsgálását még a kampányban ígérte meg a Fidesz. Orbán Viktor már május 5-én utalt arra, hogy Balsai István korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz jogi igazgatója fogja kivizsgálni a 2006-os rendőri túlkapásokat. A miniszterelnök az után közölte ezt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter úgy nyilatkozott, nem gondolja, hogy Gergényi Péter korábbi budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél.
Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója az előző kormányzati ciklusban többször bírálta az állami földek kezelését. Tavaly decemberben azzal vádolta Bábolna MSZP-s polgármesterét, Horváth Klárát, hogy a vagyonkezelés szabályainak semmibe véve értékesített egy állami földterületet.
A Központi Nyomozó Főügyészség 2010 januárjában rendelt el nyomozást Horváth Klára ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. A gyanú szerint Horváth felelős azért, hogy egy 240 hektáros bábolnai föld az államtól egy magánbefektető tulajdonába került. Az értékesítéssel a Fidesszel választási szövetséget kötött Magosz számításai szerint körülbelül 7,7 milliárd forint kár érte a magyar államot.
Budai az agrárminisztérium korábbi államtitkárát, Benedek Fülöpöt okirat-hamisítással vádolta, és többször bírálta a Sukoróra tervezett - időközben leállított - kaszinóberuházást, azt állítva, hogy a Bajnai-kormány tudatosan akarta áron alul átjátszani a befektetőnek a sukorói állami területeket.
A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában hirdetett koncessziós pályázatot a Közép-Dunántúl régióban létesítendő, első kategóriába sorolható játékkaszinó létesítésére és üzemeltetésére. A kaszinóberuházás tervezett területéhez, a sukorói ingatlanhoz úgy jutott hozzá Joav Blum izraeli üzletember, hogy elcserélt két albertirsai és egy pilisi telket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (MVM). A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője - a kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján - október 1-jén közölte, hogy valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek. A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a tervezett beruházással kapcsolatban a sukorói és az albertirsai, valamint pilisi ingatlanok cseréje miatt.
Balsai és Budai mellett Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, a vasárnap kinevezett kormánybiztos is az elszámoltatással fog foglalkozni.