Előre rászólt a melegekre a közerkölcsöt féltő rendőrség

Vágólapra másolva!
Váratlan nehézség miatt kellett lerövidíteni az idei melegfelvonulás útvonalát. A szervezők vezetője szerint a rendőrség arra hivatkozva kérte őket az útvonal lerövidítésére, hogy nincs elég kordon. Szerettük volna erről megkérdezni a BRFK-t is, de kérdéseinkre nem kaptunk érdemi választ, csupán annyit közöltek, hogy a rendőrség a megfelelő erővel készül a rendezvényre. A rendőrség idén is külön felhívta a szervezők figyelmét, hogy a felvonulás résztvevői tartózkodjanak a közerkölcs és közszemérem megsértésétől.
Vágólapra másolva!

Pénteki közleményében felszólította a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) a szombati melegfelvonulás szervezőit, hogy a menetben résztvevők tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely sértheti a közszemérmet és a közerkölcsöt. "Amennyiben a helyszínen a rendőrség ilyet tapasztal, úgy fel fogja szólítani a szervezőket arra, hogy azonnal intézkedjenek a jogellenes magatartás abbahagyásáról. Ha az érintettek a figyelmeztetésnek nem tesznek eleget, akkor a rendőrség a törvény szigorával fog fellépni a törvényes rend fenntartása érdekében" - áll a pénteki közleményben.

Az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendeletben szerepel a közerkölcs megsértése tényállás. Eszerint "aki a közterületen vagy nyilvános helyen a közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsít", tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A Büntető Törvénykönyv pedig a szeméremsértés tényállásáról rendelkezik: "aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja", vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Steigler Sándor, a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány vezetője erről pénteken az [origo]-nak azt mondta: a szervezők eddig és ezután is betartják a törvényeket. Szerinte a szeméremsértés törvényi passzusát a "mutogatós bácsikra" találták ki, nem a felvonulás résztvevőire, és ezt már az egyeztetéseken is mondták a rendőröknek. "Mutassanak nekem a rendőrök egy olyan képet, ahol valamelyik résztvető a nemi szervét mutogatja. Úgy érzem, ez nem fair" - tette hozzá. A rendőrség a tavalyi felvonulás előtt is hasonló figyelmeztetést adott ki, de akkor még közerkölcs és közszemérem helyett a közízlés szó szerepelt a közleményben, csakhogy annak fogalmát egyetlen hatályos jogszabály sem határozta meg. (Erről és az akkori reakciókról részletesen itt olvashat.)

"Dobótávolságon kívül"

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett rendezvény szombat délután három órakor kezdődik gyülekezővel a Hősök terén, fél négykor beszédek hangzanak majd el, és a menet négy órakor indul el az Oktogon irányába az Andrássy úton, majd az Oktogontól visszafordulnak. A felvonulás várhatóan délután hat óráig tart. A rendőrség által közzétett táblázat szerint erre az időszakra nincs más bejelentett budapesti rendezvény ezen a környéken. Steigler az [origo]-nak azt mondta: ők is úgy tudják, hogy nem lesz bejelentett ellentüntetés. A rendőrség szombat déltől este nyolcig lezárja az Andrássy utat a Hősök tere és a Nagymező utca között, valamint a környező mellékutcákat is.

Forrás: BRFK

Nagyobb méretű térképért kattintson a képre!

Steigler szerint a rendőrségtől ígéretet kaptak arra, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a menet teljes útvonalát kordonokkal zárják el, a résztvevők "dobótávolságon kívül" lesznek. A szervezők eredetileg az évek óta megszokott útvonalon, egészen az Erzsébet térig szerettek volna vonulni, és Steigler szerint még április elején a rendőrségnek is ezt jelezték, amelyre akkor a rendőrség rábólintott. A szervezők április elején kiadott közleményében is az szerepelt még, hogy a július 10-i menet a szokásos útvonalon, a Hősök terétől az Erzsébet térig halad majd.

A menet útvonalát végül azért rövidítették le, mert két hete a BRFK jelezte, hogy nem lenne elég kordon a teljes útvonal biztosítására, mivel a rendőrség kordonjainak egy részét a Margitszigeten használták fel az árvíz után, fák körülkerítésére - mondta Steigler. A szervezők vezetője szerint a rendőrség azután állt elő az új kéréssel, hogy változások történtek a rendőri vezetésben.

Az [origo] szerette volna megtudni a BRFK-tól, hogy valóban a kordonok hiánya miatt nem tudja biztosítani a rendőrség a felvonulás szervezői által kinézett teljes útvonalat. Pénteken délelőtt óta többször kerestük telefonon Tafferner Évát, a BRFK szóvivőjét, akit azonban telefonszámán nem tudtunk elérni. Megkerestük a BRFK sajtóügyeletét, ahol a rendőrség közleményeit ajánlották figyelmünkbe, még mielőtt részletes kérdéseinket feltehettük volna, illetve azt javasolták, hogy keressük a szóvivőt. Pénteken délután, 2 óra után ezért levélben is megkerestük a BRFK-t, hogy a kordonokról érdeklődjünk.

A BRFK kommunikációs osztályától péntek délután egymondatos választ kaptunk, amelyben csak annyi állt, hogy a rendőrség "a megfelelő erővel készül a szombati rendezvényre". A kommunikációs osztály ezen kívül csupán a rendőrség korábbi közleményeire hívta fel a figyelmünket, ezekben azonban nincs szó a kordonokról.

Fokozott ellenőrzés

A budapesti rendőrfőkapitány péntek éjféltől vasárnap reggel hat óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest területén. Ennek keretében a rendőrség igazoltathat, járműveket vizsgálhat át, lefoglalhatja a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat, illetve megtilthatja azoknak a bevitelét a rendezvények, események helyszíneire. A rendőrség közleménye szerint az intézkedés célja a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények, események megelőzése, megakadályozása, a fokozott ellenőrzés bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy a rendőrség intézkedés alá vonja a gyanús, feltehetően bűncselekményt vagy szabálysértést elkövetni szándékozó embereket.

A rendőrség megfelelő erőkkel készül a szombati Budapest Pride 2010 elnevezésű rendezvényre - mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken újságírói kérdésre válaszolva, az MTI szerint.

Vasárnap már volt egy atrocitás a fesztiválmegnyitón

A legutóbbi, 2009 augusztus elején megtartott melegfelvonulást több százan próbálták megzavarni, összesen 41 rendbontót állítottak elő. A mintegy ezerfős menet teljes útvonalát kordonokkal zárták el, így az egyenként átvizsgált résztvevők kerítés mögött vonultak. A szélsőséges tiltakozók folyamatosan szidalmazták a menetet, és sörösüvegekkel, tojásokkal próbálták dobálni őket, de nem fértek a felvonulók közelébe. Komolyabb rendbontás nem történt, a rendőröknek egyszer kellett könnygázt bevetniük. (A 2009-es felvonulásról itt olvashat bővebben.)

A rendkívüli biztonsági intézkedéseket azért vezette be a rendőrség 2009-ben, mert 2008-ban a menet résztvevői közül többen megsérültek a szélsőségesek támadásai miatt. Ezen a felvonuláson vízágyút is be kellett venni, és a rendőrök órákon át sikertelenül próbálták meg feloszlatni az ellentüntető tömeget. A fekete ruhába öltözött, arcukat maszkokkal, kendőkkel fedő tiltakozók szitkokat skandáltak, és a tojásokon kívül gyakran utcaköveket, petárdákat is dobáltak a felvonulók közé. 12 rendőr sérült meg, kettőt közülük savval öntöttek le. (Erről itt olvashat bővebben.)

A Szivárvány Misszió Alapítvány hétfői közleménye szerint idén is történt már atrocitás a vasárnap kezdődött, egy héten át tartó melegfesztiválon: vasárnap a megnyitó helyszínén, a Művész mozinál szélsőjobboldali jelvényeket viselő emberek tűntek fel. Megpróbálták letépni a mozira kitűzött szivárvány színű zászlót, de a mozi előtt posztoló rendőrök ezt megakadályozták. Ugyanakkor a körút egyik mellékutcájában, ahol már nem voltak szem előtt, a csoport két tizenéves tagja arcul ütötte a fesztiválról távozó egyik vendéget - állt a szervezők hétfői közleményében.

A Szivárvány Misszió Alapítvány pénteken nyílt levélben kérte arra Sólyom László köztársasági elnököt, hogy még a felvonulás előtt fejezze ki szolidaritását a résztvevőkkel, és ne csupán azt követően ítélje el az esetleges atrocitásokat. A szervezők azt szeretnék, hogy Sólyom nyilatkozattal vállaljon közösséget a fesztivál és a menet résztvevőivel, és ítélje el a szélsőséges, előítéleteken alapuló támadásokat. "Fontosnak érezzük, hogy támogatásával a nemzet egységét megtestesítő személy megszólaljon a társadalmi kirekesztés ellen és ezzel talán elejét vegye a korábbi évekhez hasonló jogsértéseknek" - írták a nyílt levélben, amelyben hivatkoztak arra, hogy a szerb és a horvát elnök támogatásáról biztosította az ottani menet résztvevőit. Tavaly Sólyom László elfoglaltságaira hivatkozva visszautasította a meleg szervezetek meghívását, akik a tavalyi felvonulás előtt szerettek volna vele beszélni a szabad gyülekezési joguk megvédéséről. (Erről részletesen itt olvashat.)



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!