Hallgat a rendőri vezetés arról, jár-e elismerés a lelőtt rendőrnek

Vágólapra másolva!
Továbbra is hallgat a Belügyminisztérium a szerdai rendőrgyilkosságról, és az sem világos, hogy hivatalosan részt vesznek-e valamilyen formában a temetésében. A kérdést, hogy hősi halottá nyilvánítják-e a szolgálati ideje alatt agyonlőtt rendőrt, a minisztérium az ORFK illetékességébe sorolta, amely viszont későbbre ígért tájékoztatást. Az egyik rendőrszakszervezet diszkriminációt emleget, és azzal magyarázza a vonakodást, hogy a pletykák szerint a feltételezett gyilkos és rendőr áldozata között szerelmi kapcsolat volt.
Vágólapra másolva!

Hallgat a belügyminisztérium (BM) és a rendőrség is arról, hogy hősi halottá nyilvánítják-e a szerda hajnalban szolgálatteljesítése közben Alsóörsön meggyilkolt főtörzsőrmestert - írja az MTI. A szolgálatuk teljesítése során életüket vesztett rendőröket általában hősi halottá nyilvánítják, legutóbb a két hete pénteken egy autós üldözés során halálra gázolt Radovics Dusán főtörzsőrmester esetében döntött így Pintér Sándor belügyminiszter, még a rendőr meggyilkolásának napján.

Az Alsóörsön megölt rendőr estében azonban még pénteken sem lehetett tudni, szándékában áll-e a rendőrség vezetésének vagy a belügyminiszternek hősi halottá nyilvánítani a balatonalmádi rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjét, akit akkor lőttek agyon, amikor éppen egy autót ellenőrzött éjszakai szolgálatban.

Az MTI megkeresésére a BM az Országos Rendőr-főkapitányságot nevezte illetékesnek az ügyben. Az ORFK szóvivője viszont csak későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy hősi halottá nyilvánítják-e a lelőtt rendőrt. A belügyet korábban az [origo] is megkereste, hogy a minisztérium vagy a belügyminiszter nem akarja-e kommentálni az esetet, de a sajtóosztályon közölték, hogy az ügyről most nem nyilatkoznak.

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára diszkriminatívnak tartja az eljárást. A főtitkár szerint azért nem akarja a rendőri vezetés a hősi halottá nyilvánítást kezdeményezni, mert sajtóhírek szerint a feltételezett elkövető és a lelőtt rendőr között szerelmi kapcsolat állt fenn. A Figyelőnet úgy tudja, hogy mivel a rendőrt nem a szolgálatával összefüggésben gyilkolták meg, nem lesz hősi halott, de nem kizárt, hogy a szolgálat halottjának vagy a belügyi szervek halottjának nyilvánítják.

A BM az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy az Alsóörsön szintén elhunyt 21 éves alibánfai főiskolás temetési költségeihez vagy a család támogatásához hozzájárulnak-e.

Hősi halott rendőrök
Radovics Dusán zászlóst - akit két hete, július 23-án egy budapesti autós üldözésnél gázolt halálra az igazoltatás elől menekülő autós - még aznap hősi halottá nyilvánította Pintér Sándor belügyminiszter, és posztumusz főhadnaggyá léptette elő.

A 21 éves Kiss Tamás rendőr őrmestert 2001. július 27-én éjszaka gázolta el egy autós, akinek az iratait akarták ellenőrizni a Pest megyei Dányon. A sérüléseibe a kórházba szállítás után belehalt rendőrt közel négy hónap után nyilvánította hősi halottá és léptette elő posztumusz hadnaggyá Pintér Sándor, aki akkor is belügyminiszterként szolgált.

2003. május 13-án Borsos Józsefet lőtte le intézkedés közben Engel Zoltán, akit eredetileg a móri bankfiók elleni, nyolc halálos áldozatot követelő támadás miatt kerestek, és tetten érték egy II. kerületi ház kirablása közben. A századost Lamperth Mónika akkori belügyminiszter, Salgó László akkori országos rendőrfőkapitány javaslatára, még aznap hősi halottá nyilvánította, és posztumusz alezredessé léptette elő.

Borbély Zoltán rendőr zászlóst 2008. február 11-én este lőtte le egy férfi. A rendőr egy családi veszekedés miatt próbált intézkedni Esztergomban. A 37 éves rendőrt Draskovics Tibor akkori rendészeti és igazságügyi miniszter, Bencze József akkori országos rendőrfőkapitány javaslatára nyilvánította hősi halottá és léptette elő hadnaggyá.



Kiből lehet hősi halott?
A hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény (Hszt.) szerint "ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati kötelezettség teljesítése során az életét feláldozta, őt az illetékes miniszter hősi halottá vagy a szolgálat halottjává nyilváníthatja." "A miniszter, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a hivatásos, valamint a nyugállomány tagját - a szolgálat teljesítése során szerzett érdemeire figyelemmel - a fegyveres szerv, fegyvernem, helyőrség, szervezeti egység halottjává nyilváníthatja." Ilyen esetben az elhunytat katonai tiszteletadással kell eltemetni.

Nem illeti meg a katonai tiszteletadással történő eltemetés azt, "aki a halálát szándékosan maga okozta, illetve akinek a halála önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotának következménye", bár "különös méltánylást érdemlő körülmények esetén" ebben az esetben is lehetséges a katonai tiszteletadással történő eltemetés. Ha a hivatásos állomány tagját hősi halottá, a szolgálat, illetve a fegyveres szerv halottjává nyilvánították, temetésének költségeit a fegyveres szerv viseli.

A Hszt. arról is rendelkezik, hogy a hősi halottá nyilvánított, tisztnél alacsonyabb rendfokozatú személyt hadnagyi rendfokozatba kell kinevezni. A belügyi szervek szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos egyes feladatairól szóló 1997-es BM-rendelet felsorolja, hogy a hivatásos személyi állományából elhunytat "a halálának körülményei, életútja és érdemei figyelembevételével" hogyan kell "minősíteni".

Hősi halottá az a hivatásos nyilvánítható, "aki hivatásos állományban teljesített szolgálatot és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, a közbiztonság és a közrend fenntartása, az államhatár védelme, tűz, elemi csapás, katasztrófa következményeinek elhárítása közben kimagasló bátorságot, illetve kiemelkedő személyes helytállást tanúsított és eközben vagy így elszenvedett sérülése következtében életét vesztette".

A szolgálat halottjává pedig az nyilvánítható, "aki hivatásos állományban teljesített szolgálatot és szolgálati kötelezettségei teljesítése közben vagy azzal összefüggésben életét vesztette, de a hősi halottá nyilvánítás feltételei nem vagy csak részben állnak fenn".

A belügyi szervek halottjává az a hivatásos állományú, illetve a belügyi szerv nyugállományú elhunyt tagja minősíthető, aki hosszabb szolgálati viszonya alatt feladatait átlag feletti eredményességgel látta el, és jelentősen hozzájárult a belügyi szerv eredményes működéséhez. Szervezeti egység halottjává pedig az minősíthető, aki szolgálati feladatait eredményesen hajtotta végre, de a belügyi szervek halottjává minősítés feltételei közül valamelyik hiányzik.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!