"Az embernek már könnye sincsen, annyira fáj" - Devecser a katasztrófa után

Dermedtség vagy mély álom. A devecseriek szerint ehhez hasonlít az újrakezdés a három héttel ezelőtti iszapkatasztrófa után. Többen most tapasztalták meg először, milyen nincstelennek és földönfutónak lenni. Új életüket tervezgetik, bár még azt sem tudják, mi lesz a régi romjaival. Van, aki meggyűlölte a helyet, ezért amint lehet elköltözik, bár a katasztrófa olyan nyomokat hagyott az emberekben, amelyek elől nem lehet elmenekülni.

"Specialista vagyok az újrakezdésben" - mondja az [origo]-nak Kurta Judit Devecserben. A negyvenes nő még használható ingóságait pakolja ki a vörös sárban tocsogó Kinizsi utca harmadik házából. Neki a három héttel ezelőtti, 10 halálos áldozatot követelő iszapkatasztrófa már a negyedik alkalom. Szüleivel átélte az 1970-es nagy erdélyi árvizet, ami elvitte házukat, majd jött az 1977-es földrengés, ami pedig lakásukat tette tönkre, aztán 1987-ben Romániából Magyarországra települt.

"Az embernek már könnye sincsen, annyira fáj" - mondja az iszapömlésről. Az első napok sokkja ugyan elmúlt már, de a fájdalom és a bizonytalanságtól való félelem megmaradt. Pedig neki nem is lepte el mindenestül a házát a lúgos áradat, sok használati tárgya menthető, ezekért jönnek a főváros környékén lakó rokonai. A kocsi csak nehezen tud beállni a széles kapun, az udvar iszaptól és gipsztől csúszós, és az ár kifordította a vízóra akna betonfedelét, amelynek sarka veszélyesen mered az égbe.

"Meggyűlöltem a helyet"

A határozott kiállású, vállalkozóként dolgozó nőnek van nagyobb gondja is. Férjét kórházban ápolják, "csontig égette a lábát a lúg", egyszer műtötték, de még egy műtét vár rá. "Arra kell gondolni, hogy mit fogunk csinálni", célokat kell kitűzni - mondja. Az első célja egy lakás vagy ház, egyelőre hat hónapig a noszlopi református plébánián húzhatják meg magukat, az albérleti díjat a Máltai Szeretetszolgálat állja. Azután jön az autó, hogy tudja vinni a vállalkozását. Abban biztos, hogy nem marad a környéken, "meggyűlöltem a helyet".

Hátsó kertjében még érintetlen a leülepedett iszap. Az utcán féltucatnyi közmunkás pihen a kerítéstalapzaton ülve, ők gyűjtik a sarat, amit elszállítanak a kárelhárításban részt vevő teherautók. Devecser patak felé eső részét szorgosan járják a vörös porral borított háromtengelyes billencsek. Vöröslő, maszatos markolók pakolják rájuk az iszamos föld-iszap keveréket a környező porták egykori konyhakertjeiből. A markolók csatárláncban adogatják egymás elé az alvadt masszát.

"Kösz Mal"

Devecserben vasárnapra akartak végezni a város megtisztításával. "Az év végéig sem fogják kitakarítani" - mondja két sarokkal távolabb Irén, az egyik ház lakója az Árpád utcában. "Itt vagyunk a központban, és nézze meg" - int a hátsó kert felé: ott is minden iszapos még, a vörös iszapszőnyegen paprikatövek fekszenek sorban, rajtuk a hegyes, piros terméssel. A portán több lakás is van, a legrosszabbul a kerthez legközelebb élő Kocsi József járt.

Nála arasznyi magasan ment be a lakásba az iszap, sok bútort ki kellett dobnia, de kapott adományként másikat. Ő maradhatott a lakásában, miután kitakarították. A nyugdíjas rendőr bizonytalan, lakása nem vált lakhatatlanná, de nem szívesen maradna a lúgos anyagot magába szívó falak között. "Négyen három napig dolgoztunk rajta, de jön ki a salétrom a falon" - mondja. Az ingatlant már sokan felmérték, de mondani még senki nem mondott semmit.

Kocsi József a katasztrófa éjszakáján és tizennyolc nappal később. "Négyen három napig dolgoztunk rajta"
(Galériánkért kattintson!)

A sarkon túl az üresen álló, kitárt ablakú házak szellemváros hangulatát árasztják. Nincs mozgás körülöttük, egykori gazdáik festékkel firkálták a falakra telefonszámukat, vagy egy-egy ironikus üzenetet: "Bontható", "Kösz Mal". A házak közt fehér védőruhás, maszkos, védőszemüveges csapatok masíroznak, vállukon iszaptól vörös lapátokkal. Kopár kertek jelzik, honnan termelték már ki a gépek a szennyezett talajt.

"Lakás után kajtatok"

Az egyik markoló Helfinger Tamásék hátsó kertjében forgolódik. Nekik mindenük odalett. Lívia, a feleség a kerítés betonoszlopára felmászva vészelte át az áradatot, miközben az összetörte verandájukat, mellmagasságig elborította házukat, összeborogatta a bútorokat és elsodorta nyüszítő kutyáit. Az egyik egy újfunlandi volt. "Azt nem tudják visszaadni, ami a mienké volt", az udvart, a virágoskertet, a 38 gyümölcsfát - sorolja. "A munkánk eredménye ott ment ki az ablakon a konténerbe" - mondja az asszony fátyolos tekintettel. Rendszeresen álmodik az áradattal, álmában a lakásban van, és a cserépkályhára mászik a bútorokat borogató vörös lé elől.

"A munkánk eredménye ott ment ki az ablakon a konténerbe" - galériánkért kattintson!

A levegő csípős, nem egyértelmű, hogy a távolabb égetett avar füstjétől, a markolók és billencsek dízelkormától, vagy a levegőben szálló, megszáradt vörösiszaptól. Az egykori varrónő az otthonát sajnálja a leginkább, "lakás után kajtatok" - mondja arra a kérdésre, mivel telnek napjai. Ideiglenes lakhatási támogatást három plusz három hónapig biztosít számukra a Máltai Szeretetszolgálat. Férje Ajkán dolgozik, ott keresnek majd albérletet is. A kártalanításról semmit nem tud, egymás után töltik ki a papírokat, de még nem tudja, mi lesz az eredmény - meséli.

"Dermedt vagyok"

A teherautók Ajka felé hajtanak el veszélyes rakományukkal, az út mentén minden sövény, gyepsáv vörös. A városból Sümeg felé kivezető út széle meglepően zöld. Csenti Miklósné Etelkának errefelé van az ideiglenes szállása. Csütörtökön adta át neki a honvédség a Devecsertől néhány kilométerre, Meggyeserdőn fekvő laktanyához tartozó kis honvédségi társasházak egyikében. A szükséglakásnak nagyon örül: eddig idősebb fiánál húzták meg magukat másfél szobában. "Dermedt vagyok, most kezdek lassan gondolkodni, hogy hogyan tovább" - mondja az udvaron az [origo]-nak. Háza értékét szeretné visszakapni, legszívesebben visszamenne Zalába.

"Az életet, ami nekem ott volt" - mondja ara a kérdésre, hogy mit sajnál a legjobban, az elveszett dolgok közül. Az állatokat, a 14 tyúkot - "most kezdtek tojni" - a kakast, a németjuhászt - Maxot -, a kis virágos kertet, a szomszédokat. Azt, hogy unokája hazafelé az iskolából sokszor leszállt a buszról, hogy hozzá menjen ebédelni, "'Mama, mit főztél?' - kérdezte mindig. Csak néhány bútora maradt, fiatalabb fia egy perccel az áradat előtt hajtott el az autóval, mert valaki szólt neki, hogy jön a veszedelem.

Kolontár üres
A patakon túli falurész teljesen kihalt Kolontáron, itt hétfőtől bontják majd a házakat. A hivatal mellett felhúzott új védőgát patak felé eső oldalán már eldózeroltak több épületet, helyükön kopár, felmart föld maradt. A legsúlyosabban érintett falurészben alig van mozgás, az emberek pénteken a templom körül gyülekeztek fekete ruhában, annak a fiatalembernek a gyászszertartására, aki menteni indult terepjárójával, de elsodorta az áradat.

"Most ébredtem a mély álomból"

Devecseren és Kolontáron összesen 700 ember nem tudott még visszatérni otthonába, közöttük 22-en még mindig a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tartózkodnak. Itt olyanok laknak, akiknek mindenüket elvitte az iszap. Az egyik teremben középkorú férfi nézi a zöld csővázú székre állított tévét. Lomis volt, két háza vált lakhatatlanná, egy autója, egy furgonja és minden áruja odaveszett, családja szerteszét szóródott. Most öten alszanak az osztályteremben: a padokat és a székek zömét az egyik falhoz rakták, előttük szivacsok egymásra téve. A folyosón lévő radiátorokon vízzel teli pillepalackok, ezekben melegítik a mosdáshoz a vizet, mert meleg vizük nincs.

Néhány család nem tudott rokonokhoz menni, őket a régi bíróságon szállásolták el - galériánkért kattintson!

"Most ébredtem a mély álomból" - mondja a férfi, milyen érzés megtapasztalni az otthontalanságot és a nincstelenséget. "Nincs hova hazamenni. Nem is tudtam, hogy ilyen rossz" - mondja. Végigmutat ruháin, "egyik sem a sajátomé, csak az irataim". Az a terve, hogy vesz egy ingatlant és összeszedi a családot, de ehhez kellene a kártérítés. A nevét nem árulja el, mert "már így is a polgármester begyében" van. Házai értékét akarja készpénzben. Ő maga akarja eldönteni, hogy hol és milyen házat vesz, nem érdekli a tervezett lakópark. Újra akarja kezdeni a lomizást. Korábban Ausztriába járt át, de azt mondja, már az sem a régi. Már nem dobálják utánuk a használt cuccot, mint a kezdetekben, úgyhogy "kemény dió lesz".