"Hogyne lennének belső konfliktusok egy ekkora pártban" - interjú Tarlós Istvánnal

Orbán Viktor segítségét érzi, több fideszes politikusról azonban rossz véleménnyel van Tarlós István főpolgármester, aki aggódik amiatt, hogy a mögötte álló pártból egyesek forrásokat akarnak elvonni Budapesttől. Ennek ellenére nem bánja, hogy kiszállt a parlamenti munkából, és szerinte nem lehet egy lapon említeni az ő fiatalkori verekedéseit azzal, amit a mai veszélyes tizenévesek csinálnak. Interjú a főpolgármesterrel.

- Nincs túl sok szabadideje mostanában?
- Gyakorlatilag semmi szabadidőm nincs, de nem mondanám, hogy ezzel nem voltam előre tisztában.

- Pont azért fogalmaztam ezt meg kérdésként, mert nekem is az volt a feltételezésem, hogy idén részt vett két választási kampányban, és főpolgármesterként is nyilván van sok dolga, ehhez képest mégis belefért az idejébe, hogy írjon egy könyvet. Ezt hogyan sikerült megoldani?
- Ez azért korábban elindult. Az Éghajlat Kiadó másfél éve kért fel arra, hogy szülessen egy ilyen könyv. Nem a mikszáthi igényesség víziójával készült el, de egy frissen megválasztott fővárosi főpolgármesterre talán kíváncsiak lehetnek néhányan.

- Szeptember elején is megjelent egy önnel készült interjúkönyv. Azt is úgy mutatták be, hogy személyes hangvételű könyv, és a mostani is ilyen jellegű. Bár már elég régóta benne van a politikában, most mégis van egy olyan szándék, hogy bemutassa saját magát?
- Tudja, a gyerekeim csodálkoznak a legjobban, hogy ez már a negyedik könyv, ami rólam megjelent. Nem volt ilyen ambícióm korábban, jóllehet, az irodalom tinédzserkoromban és később is nagyon közel állt hozzám. Főként a liberális média azzal tett híressé, hogy nyers modorú katonaként állított be. Ebben lehet némi igazság, főképp a zsúrfiúkhoz viszonyítva, így aztán nem baj, hogy megmutatkozhattam. Hozzá kell tennem azonban, hogy nem az én kérésemre született ez a könyv, sőt, kicsit unszolni kellett.

- Nem akarok nagyon pszichologizálni, de most is azt mondja, hogy elfogadja a liberálisok által felrajzolt képet, közben viszont a könyvében is próbálja bizonygatni, hogy ön nem egy vaskalapos ember, például azzal, hogy leírja, régen hosszú haja volt és hogy Rolling Stones-rajongó.
- Ennél kicsit többet írok. Bizonygatja? Pont ezért a tempóért idegenkedem a "liberálisoktól". A tolerancia bajnokaiként tüntetik fel magukat, de agyoncikiznek bárkit, aki nem közülük való. Én nem nekik akarok megfelelni.

- A könyvében feltűnt az is, hogy a politikai részeknél visszatérő elem az, amit egyik helyen úgy fogalmaz meg: "[...] lehetnek olyan 'barátaink', akiket szívesen felcserélnénk akár valamelyik ellenségünkkel, mert utóbbiak olykor sokkal kevésbé veszélyesek." Itt milyen élményekre gondol?
- Tudtam, hogy ez érdeklődést fog kiváltani, de azt senki ne várja, hogy a saját közösségemből bárkit bemártsak. Csak utalni szerettem volna rá, hogy nagy politikai közösség a miénk is. Ugyan nem vagyok párttag, de nyilvánvaló, hogy melyik gondolkodói körhöz állok közel, és azt tapasztaltam meg, hogy az embernek az ellenfelei között is lehetnek barátai, ahogy a barátai között is lehetnek ellenségei. Vannak olyan stílusok, amelyek a politikában inkább előfordulhatnak, mint az élet más területein, és ezeket a politikai stílusokat nem tartom erénynek. Vannak, akik az intrikálást, a hazudozást, a hazugságok terjesztését, névtelen levelek ide-oda eljuttatását okosságnak, politikai teljesítménynek tudják be, de én erről mást gondolok. Ha pedig olyan emberek tesznek ilyet, akik egyébként arról híresek, hogy okosak, akkor ezt az okosságot súlyosbító körülményként értékelem magamban. Ennél többet viszont nem szeretnék erről beszélni.

- Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy ön karakán ember hírében áll, olyannak tartják, aki kimondja azt, amit gondol. Miért áll akkor meg itt, és miért nem mondja meg, hogy konkrétan kikre gondol?
- Ez jó trükk (nevet). Tényleg kifelé forduló típus lehetek, és hatvanéves korában már nem nagyon változik meg az ember. De nem arról van szó, hogy nem mernék konkrétabb lenni, hanem egyrészt arról, hogy ez nem jelent számomra kapitális problémát, pusztán csak megemlékeztem róla a könyvben. Másrészt nem akarok olyan embereknek sem kárt okozni, akik ilyenek, különösen akkor, ha egyik-másik a saját körömhöz tartozik.

- Konkrétan egyébként Rogán Antalról van szó?
- Ön haragszik Rogánra?

- Miért gondolja ezt?
- Miért gondolja, hogy épp róla beszélnék? Azt sugallja nekem, hogy az ön megérzése szerint ő ilyen ember lehet?

- Nem, csak hát amennyire le lehet szűrni különböző nyilatkozatokból, annak alapján úgy tűnik, hogy van egy konfliktus a fővárosi önkormányzat és a Rogán által vezetett V. kerületi önkormányzat között. A hét elején idézték önt is, és Rogánt is a Blikkben, illetve a mai Index-interjúban (az interjút csütörtökön rögzítettük - a szerk.) is beszélt az idegenforgalmi adó elosztásáról...
- ...említettem valaha is neveket?

- Nem, de azért azt ki lehetett találni, hogy kiről van szó. Tehát miben áll ez a konfliktus?
- Ez találgatás. Azt tudom mondani, hogy nem rivalizálok kerületi polgármesterekkel, magam is az voltam 16 évig.

- Abból indultam ki, hogy a Blikkben volt egy cikk, amelyben idézték Rogán Antalt, aki szerint az idegenforgalmi adóbevételből több járna a kerületének, és öntől is idézték azt, hogy vannak konfliktusok, és ezeket házon belül próbálják rendezni.
- Ez igaz. Hogyne lennének belső konfliktusok egy ekkora pártban, amikor ilyen nagy átalakításokról van szó, ráadásul az előző vezetés ilyen siralmas állapotban hagyta itt az országot és a várost. De ismétlem: a jelenségről, amiről én beszéltem, önnek valamilyen okból Rogán Antal jutott az eszébe, és ez az ön magánügye.

- Ha jól tudom, Rogán Antal kezdeményezte, hogy az idegenforgalmi adóból...
- ...ne erőltessük ezt a témát, mert így nem fogunk előrejutni...

- ...csak konkrétan az idegenforgalmi adóról akartam volna kérdezni. A ma megjelent Index-interjúban is beszélt arról, hogy "újabb és újabb pénzeket vonnak el a fővárostól, (...) ez történik az iparűzési adó újrafelosztásával, ez történik felelőtlen kerületi polgármesteri kezdeményezésre az idegenforgalmi adóval". Tehát milyen belső konfliktusok vannak a forráselvonások körül?
- Döntsük el, hogy azt a témát folytatjuk-e, amit elkezdtünk, beleszőjük az V. kerületi polgármestert, vagy pedig ténybeli konkrétumokkal folytatjuk a beszélgetést? Döntse el, nekem mindegyik jó.

- Beszéljünk akkor konkrétan a forráselvonásokról.
- A fővárostól valóban elvonnak nem jelentéktelen pénzeket különböző parciális kezdeményezésekre. Ezt nem a kormány teszi, hanem a parlament. Emögött nyilván meghúzódhatnak csoportérdekek, de különböző helyekről, olykor az általam szeretett vidékről erednek. Ez az érem egyik oldala. Másrészt érzékelem, hogy a kormány és különösen a miniszterelnök segít a városon. Például ahogy a BKV-val kapcsolatos javaslatunkat kezelik, amelyről várhatóan még karácsony előtt döntés is lesz. Ha ez az elképzelés jórészt teljesül, akkor a miniszterelnök nagyon sokat segít a városnak. A miniszterelnök és a kormány segítsége kitapintható, viszont azok, akik kezdeményezték, hogy a fővárostól elvonják az előbb említett forrásokat, azok semmit nem segítettek Budapestnek. Így kénytelen vagyok azt mondani, hogy ambivalens érzéseim vannak. Lehet, hogy a város végső soron az eddigiekhez képest majd enyhén pozitív szaldót tud bemutatni, de aki fővárosi képviselő létére fővárosellenes intézkedéseket kezdeményez, az jobb, ha levonja a konzekvenciát.

- De neveket nem akar mondani most sem?
- Ne is kísérletezzen vele.

- Azt viszont tényszerűnek nevezte, hogy vannak konfliktusok, és hogy ezeket házon belül próbálják rendezni. Ön mit tesz ennek az érdekében?
- Ezek messze vannak az MSZP-n belül látható konfliktusoktól, ezt feltétlenül szükségesnek tartom kiemelni. A helyzet a következő: megszületik a költségvetés, bizonyos törvénymódosítások, és utána a viták le fognak csillapodni. Mindenki törekszik arra, hogy fel tudjon mutatni valamilyen eredményt. Bizonyos határok között ezt a magatartásformát el tudom fogadni, amit viszont nem szeretek, az az, ha valaki szembe mosolyog, és minden támogatást megígér, majd a hátam mögött épp ellentétes irányban cselekszik.

- Ezeknek a történéseknek a fényében utólag nem bánja, hogy lemondott a parlamenti mandátumáról és nem tud részt venni az ottani mozgásokban?
- Az én célom elég régóta Budapest vezetése volt. Erre készültem az utóbbi négy évben is, és a várospolitika az, amihez valamelyest értek. Nem akartam parlamenti karriert befutni, nem akarok miniszter vagy államtitkár lenni. Nem akarok parlamenti frakcióvezető lenni, nem akarok pártfunkcionárius lenni. Még párttag sem. Nem akarok senkinek a lábára lépni, drukkolok azoknak, akik hozzánk tartoznak. Budapestet tekintem feladatomnak, itt próbálok hasznos lenni. Ez olyan komoly időt és energiát igényel, hogy számomra összeegyeztethetetlen volt az erőltetett menetű parlamenti munkával.

- A város előző vezetése sokat panaszkodott arra, hogy nagyon megnehezíti a munkát az, hogy nagy a kerületek önállósága. Ön és Kósa Lajos debreceni polgármester még a választások előtt készített négy koncepciót ennek az átalakítására, és ezek mindegyike valamiféle hatáskörelvonással járna a kerületek számára. Hogyan tudnának bármi ilyesmit végrehajtani akkor, amikor a 23 kerületből négy kivételével mindenhol fideszes polgármester van?
- Tudja, ez a jövő zenéje. Csak ciklusváltásnál lehet egy új közigazgatási rendszert bevezetni, úgyhogy ez vagy érinteni fog engem, vagy nem. Nem úgy fogalmaznék egyébként, hogy a kerületeknek túl nagy hatáskörük van, inkább azt mondom, hogy nem reális a feladatmegosztás. Van néhány olyan feladat, amit át lehetne adni nekik, és van néhány olyan hatáskör, amelyet be kellene emelni központi irányítás alá. Ilyen például a városrendezés, a közterületek felhasználása, és nem ártana talán egy egységes vagyongazdálkodás sem a városnak. A másik, amit problémának tartok, hogy mindenképpen túl sok a 23 kerület. Nem elsősorban az a gond, hogy sok képviselőnek fizetnek ki tiszteletdíjat, hanem fontosabb ennél a működőképesség biztosítása.

- Nehezen lehet elképzelni a mostani viszonyok között, hogy odamennek a zömében fideszes vezetésű kerületekhez, és azt mondják egyeseknek, hogy ti megszűntök, és te holnaptól nem leszel polgármester.
- Én nem tudok megszüntetni egy kerületet sem, ez a parlament hatásköre.

- Persze, de az ön gondolatmenetének ez lenne az eredménye.
- Ez nem így van. Gondoltunk erről valamit a debreceni polgármesterrel. Összeszedtük a lehetséges modelleket, de nem tettük le egyik mellett sem a voksunkat. Egymás között persze beszélgettünk arról, hogy melyik lenne a legegészségesebb verzió, de még a miniszterelnök úrnak sem mondtam azt, hogy ezt vagy azt favorizálom a négy közül. Odáig eljutottam, hogy kimondjam, ebben a struktúrában a város dezorganizált. Huszonnégy féle módszerrel és stílusban, huszonnégyfelé forgácsolt forrásokkal nagyon nehéz egy várost eredményesen irányítani és pályára állítani. Egzisztenciális kérdésekről is szó van, másrészt 23 polgármester és isten tudja mennyi alpolgármester minden politikai közösség számára hatalmi bázist is jelent. Az világos, hogy ezt sem a jobboldal, sem a baloldal nem akarja feladni.

- Pont erre gondoltam azzal, hogy nehéz lesz odamenni és megmondani valakinek, hogy te nem leszel többé polgármester.
- Így van. Ehhez kell politikai bátorság, hogy a parlament hozzon egy olyan döntést, amivel átalakítja a budapesti közigazgatási rendszert. De ezt nem én vezényelem.

- Ön melyik koncepciót tartaná a legjobbnak?
- Nem hinném, hogy nekem kell kijelölni az utat. Amit erről gondolok, azt pillanatnyilag a magánvéleményemnek tartom.

- Polgármesterségének egyik látványos intézkedése az volt, hogy több aluljáróból kitiltották a hajléktalanokat, és új helyet találtak nekik...
- ...hmm, kitiltottak? Már megint hangulatkeltő kifejezés.

- Lehet, hogy nem ez a legjobb szó, és úgy tűnik, tényleg konfliktusmentesen sikerült megoldani ezt az ügyet.
- Nézze, érezhető itt némi spekuláció. Néhány olyan személy, akik bennem az anarchista látszatát keltik, még tüntetést is szervezett, de észre kell venni, hogy húsz év alatt szinte semmi nem történt, miközben mi szeretnénk visszaadni a város funkcionális pontjait a budapestieknek. Lépésenként tudunk haladni. Azt soha nem ígértem, hogy tökéletes megoldást találunk a hajléktalanproblémára. A férőhelyek biztosítása mellett elődeink koncepciója szegényes volt. Lehet olyanokat mondani, hogy amit mi teszünk, az nem megoldás, viszont akkor mi az, ami eddig volt? A legelismertebb és kétségbevonhatatlan szakismerettel rendelkező emberekkel és szervezetekkel, köztük a Máltai Szeretetszolgálattal és a Hajléktalanokért Közalapítvánnyal hajtjuk végre azt, amit teszünk. Közszolgáltató cégeink munkahelyeket biztosítanak, ingatlanokat bocsátanak a hajléktalanok rendelkezésre, ezért szisszentem fel, amikor azt mondta, hogy kitiltották őket. Mi ezeknek az embereknek gondoskodást, munkát és emberi körülményeket biztosítottunk, ahelyett, hogy az aluljárókban fetrengenének. Akik úgy gondolják, hogy tüntetni akarnak, azok tüntessenek, de arra kérem őket, kérdezzék meg maguktól, hogy mit tettek ennyi év alatt. Nem tüntetni kell, táblákat rázni, hanem tenni valamit ezekért az emberekért.

- Valóban elismerően szólt például a Máltai Szeretetszolgálat az új hozzáállásról, viszont hadd kérdezzem arról, amikor az ügyben tartott sajtótájékoztatóján az aluljárókra vonatkozó szabályokat be nem tartókról azt mondta, "a demokrácia szabályait betartjuk, mindenkinek adunk lehetőséget, de az erővel szemben erőt fogunk mutatni"...
- ...azt mondtam, hogy az "erőszakkal szemben erőt fogunk mutatni". A sajtó ügyes, általában nem tesz hozzá, amit mondok, viszont ügyesen hagy el mondatrészeket. Egész másképpen hangzik az, hogy az erőszakkal szemben mutatunk erőt, mint az, hogy az erővel szemben mutatunk erőt. Az érem egyik oldala, hogy a hajléktalant rászorulónak kell tekintenünk, és a lehetőségekhez mérten emberségesen kell gondoskodást nyújtani neki. A másik, hogy ha ezek az emberek súlyosan sértik a közízlést, a közerkölcsöt, használhatatlanná teszik a város funkcionális pontjait, vagy a békés járókelőket ijesztgetik a kutyáikkal, agresszívan viselkednek, nem hajléktalanok, hanem szabálysértők.

- Világos, de túl sok pénzük nekik például nincs, így nagy bírságot nem nagyon tudnak rájuk kiszabni.
- Nem is azt mondtam, hogy bírságot fogunk rájuk kiszabni. Most is az történt, hogy jó néhányan saját maguktól igénybe vették azt a gondoskodást, amit biztosítottunk. Voltak olyanok is, akik nem akartak élni ezzel a lehetőséggel, és csendesen elmentek valamilyen ismeretlen helyre, talán haza a falujukba. És lehet egy nagyon szűk réteg, amely ilyenkor elkezd agresszíven viselkedni. Ön szerint mit kell velük csinálni? Úgy kell velük bánni, mint a szabálysértőkkel.

- Nem fővárosi ügy, de a témához kapcsolódik, hogy önnek mennyire szimpatikus az az új törvény, amelynek értelmében a 18 év alattiakat is büntethetik elzárással?
- Amennyire emlékszem, az ember úgy tízéves korára megtanul különbséget tenni jó és rossz között. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy tízévest is meg kell büntetni, de a társadalomnak joga van védekezni az olyan viselkedésforma ellen, ha valaki túl van már az általános iskola alsótagozatán, de nem tanulta meg, hogy nem illik a másikra kést rántani. A városban elszabadult libertariánus elv szerint a konszolidált tömegnek minden devianciát el kell viselnie, és ha nem tetszik valakinek, akkor egyrészt elmehet, vagy meg kell tanulnia megvédenie magát úgy, ahogy tudja. Esetleg nekiszegezik a kérdést: miért járt arra? Ezt az álláspontot nem akarom magamévá tenni.

- Ön viszont a könyvében azt írja magáról, hogy balhés gyerek volt, és verekedésekben is részt vett. Az sem feltétlenül hasznos a társadalom számára.
- Ha valaki tinédzserkorában a vele egykorú haverjaival verekszik, az egy dolog. Vagy ha elmennek a fiúk a Tripoliszba, és ott a lányok miatt egymásnak ugranak, az is egy dolog. Egyébként akkoriban, ha valaki földre került, akkor azt békén hagyták, és kést nem rántottak egymásra. Ezt összekeverni azzal, ami manapság tapasztalható, hogy például a Blahán egy 12 éves gyerek szurkálja az arra járó embereket, vagy hogy a közlekedési lámpánál kirángathatják az autójából, és ennek kiszolgáltatottá tenni a konszolidált többséget, azt elég furcsa szabadságértelmezésnek tartom. Ebből a városból húsz év alatt kiiktattak minden prevenciót. Vadul védelmezték a devianciát, de közben elfeledték, hogy sorsára hagyták a konszolidált, békés többséget.