Hétfőn huszonkilenc helyszínen nyílnak meg az úgynevezett kormányablakok, háromszáz munkatárssal, tizenkét órás nyitvatartással. Ez az első lépése az államigazgatás átalakításának. A már működő ügyfélszolgálati irodák mellett a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok 29 ügykört fognak intézni - mondta el Szabó Erika a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár szerdán a kormányablakok munkatársainak képzészáró ünnepségén, a fővárosban.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes az MTI-nek adott interjújában azt mondta, hogy a kormányablakokkal bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei. Navracsics Tibor azt mondta, hogy olcsóbb és hatékonyabb lesz az államigazgatás, az átalakítást úgy jellemezte, hogy "az ügyintézés megy majd az állampolgárokhoz".
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: 2011. január 3-tól az állampolgárok az ügyintézési lehetőségek fokozatos bővülését fogják tapasztalni, hiszen - miközben az államigazgatási szervek jelenlegi ügyfélszolgálati irodái is megmaradnak - Budapesten és a megyei jogú városokban olyan ügyfélszolgálati irodák nyílnak majd, amelyekben - egyre bővülő ügykörben - egyszerre több ügyet is el lehet majd intézni. Ezek lesznek a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatai, a kormányablakok, amelyek lényege, hogy az embereknek csak egy helyre kell bemenniük, egy helyet kell megjegyezniük.
Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2011. január 1-jétől a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek a kormányhivatalok, amelyekbe integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része. Korábban az [origo] is megírta, hogy a kormányhivatalok működési költsége 124 milliárd forint lesz jövőre. (Erről itt olvashat bővebben.)