Bojkottot szerveznének a válságadót bepanaszoló multik ellen

Vágólapra másolva!
Az úgynevezett válságadók mellett áll ki egy ismert embereket is sorai közt tudó csoport, amely nyílt levélben szólít fel az adókat Brüsszelben bepanaszoló nagy cégek bojkottjára. Az aláírók szerint a cégek ki akarják vonni magukat az adófizetés alól, ami ellentétes a magyar érdekekkel.
Vágólapra másolva!

A magyarországi különadót az Európai Uniónál bepanaszoló multinacionális cégek bojkottjára szólít fel egy nyílt levél, amelyet polgarinfo.hu honlapon tettek közzé. A 34 aláíró közt több ismert ember van, például Pozsgay Imre egykori államminiszter, Bogár László közgazdász, Zétényi Zsolt jogász vagy Pokol Béla jogász-politológus.

A nyílt levél szerint az aláírók támogatják az Orbán-kormány törekvését, "hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek különadót". Tűrhetetlennek nevezik, hogy "a multinacionális cégek egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól", illetve elítélik azt a 13 céget, mely az Európai Unióhoz fordult, mert diszkriminatívnak tartja a különadót.

"Ezúton országos bojkott-felhívással fordulunk a tudatos magyar vásárlókhoz" - írják a nyílt levélben, amelyben megnevezik a cégeket is, amelynek bojkottjára szólítanak fel "a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk miatt": Baumax, Spar, Rewe Csoport, Deutsche Telekom, Allianz Csoport, Aegon Group, Axa Biztosító, Ing Bank, OMV, E-on, RWE, EnBW Energie, Cez Csoport.

A Reuters hírügynökség december közepén közölte, hogy egy tizenöt cégből álló csoport, köztük több nagy német és osztrák energetikai vállalat közös levélben fordult az Európai Bizottsághoz. A levélben a cégvezetők azt írják, hogy a magyar válságadók rosszat tesznek a befektetéseknek, és aránytalan mértékben sújtanak egyes ágazatokat. Európai Bizottság január végéig megvizsgálja a panaszt.

Orbán Viktor kormányfő október közepén jelentette be, hogy a következő három évben évi 61 milliárd forintot kívánnak beszedni a távközlési és telekommunikációs cégektől, évi 70 milliárdot az energiacégektől és évente 30 milliárdot a kereskedelmi láncoktól. Már nyáron megszavazta a parlament a pénzügyi szolgáltatókat terhelő bankadót, amelyből 2011-ben és 2012-ben is 200 milliárd forintra számít a költségvetés.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom, amelynek főrészvényese a Deutsche Telekom.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!