A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Bajnai finoman odaszúrt az európaktumból kimaradó Orbánnak

Bajnai Gordon miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart az Országház Delegációs termében
Vágólapra másolva!
A magyar uniós elnökség lebonyolításán dolgozó tisztviselőket dicsérte, az európaktumból való kimaradást azonban bírálta Bajnai Gordon előző miniszterelnök, aki hosszú idő után először állt a nyilvánosság elé egy keddi rendezvényen, ahol az Európai Unió válságáról tartott előadást. Bajnai szerint a paktum történelmi jelentőségű lépés, és az Unió válságából is a szorosabb integrációban látja a kiutat.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió történetének legnagyobb válsága során csak félmegoldások születtek, a kilábalás csak félig van befejezve - jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök kedd délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Intézetben rendezett előadáson. Bajnai egy, az Európai Unió (EU) kormányzásának hatékonyabbá tételével foglalkozó tanulmányt ismertető konferencián mondott felvezető beszédet.

Bajnai szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, miután tavaly májusban távozott a kormányfői székből. Többször kijelentette, hogy visszavonul a politikától, de közben létrehozta a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány nevű szervezetet, és előadásokat tart az MSZP pártalapítványának akadémiáján is.

Bajnai szerint az EU és Magyarország jövőjét legjobban az Unió gazdaságának integrációja fogja meghatározni. Az egykori kormányfő előadásában és később az [origo] tudósítójának is azt mondta, hogy az Euró Plusz paktum március végi elfogadása történelmi fontosságú lépés volt. Ennek a megállapodásnak a lényege, hogy az aláíró országok az eddigieknél szorosabban összehangolják gazdaságpolitikájukat, például a bérezést és az adózást (részletek a paktumról az Euractiv dossziéjában).

A 27 tagállamból négy döntött úgy, hogy nem írja alá a paktumot, ezek egyike Magyarország. Orbán Viktor azzal indokolta a kimaradást, hogy szerinte Magyarország versenyhátrányba kerülne, ha Brüsszeltől kellene függővé tennie adópolitikáját.

Bajnai ugyan az előadásban végig kerülte az utalásokat a jelenlegi magyar kormány tevékenységére, de a paktumról szóló mondataiból kettős értékelést lehetett leszűrni. Egyrészt dicsérte a paktum tető alá hozásában a magyar uniós elnökség keretében részt vevő magyar tisztviselők munkáját, tudósítónknak például azt mondta, hogy "remek munkát végeztek". Másrészt viszont előadásában jelezte, hogy rossz döntésnek tartja a megállapodásból való kimaradást. Azt mondta, hogy jobb a tárgyalóasztalnál ülni, és a nemzeti érdekeket szolgálni, mint elhagyni a szobát, kinézni az ablakon, és arra várni, hogyan döntenek a többiek.

Az egykori kormányfő beszélt arról is, hogy a válság az EU három súlyos problémájára világított rá: a csökkenő versenyképességére, a monetáris unió szabályozásának, illetve a pénzügyi ellenőrzés hiányára. "Amikor gyerekkoromban amerikai filmeket néztem, a seriffek hiába üldöztek bűnözőket, ha két állam határához értek, a bűnöző átmehetett rajta, a seriff pedig nem" - illusztrálta egy példával a nem megfelelő szabályozások esetleges következményeit.

"Ezek az utóbbi hetven év legnagyobb gazdasági válságát okozták, és az EU marginalizálódásával fenyegetnek" - mondta Bajnai. A volt miniszterelnök szerint ha vannak hibák a struktúrában, akkor ilyenkor mindig a további integrációban kell keresni a megoldást. A válsághoz szerinte az is hozzájárult, hogy "túl kedvesek voltunk egymáshoz, egyik ország sem mondott nemet a másiknak", utalva arra, hogy az EU nem tett lépéseket a görög gazdaság összeomlásának megakadályozásában.

Bajnai szerint a válságok idején rendszeresen erősebbé válik a protekcionizmus és a nacionalizmus, de szerinte az EU-tagországoknak a szorosabb integráció érdekében "szuverenitásukból a közösbe" kell tenniük. "A szuverenitás nem olyan, mint a szüzesség, hogy megvan vagy nincs meg" - mondott egy idézetet Bajnai, aki szerint a szuverenitás csökkentésének a témája már az 1970-es években is téma volt.

Saját miniszterelnökségére is utalva azt mondta, hogy a válságos időkben nagyon szűk mozgástere van a politikai vezetőknek, mert fájdalmas döntéseket kell hozniuk, de támogatottságra is szükségük van. "Mindenki tudja, hogy mit kell tenni, csak azt nem tudjuk, hogy hogyan választhatnának minket újra, ha megtesszük azt, ami szükséges" - idézte Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő egyik kijelentését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!